Gazdaságélénkítő programok

Megnyitotta kapuit a megújult Akác Vendéglő Kadarkúton

A Belügyminisztérium támogatásával a Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja keretében Kadarkút Város Önkormányzata több mint 178 millió forint támogatásból korszerűsítette az Akác Vendéglőt.

GÉP Szakmai nap

2024. május 22-én a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási és Vízügyi Helyettes Államtitkársága a Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programjához (továbbiakban: GÉP program) kapcsolódóan GÉP szakmai napot tartott a Belügyminisztérium Márványaulájában. Az online közvetítéssel is elérhető szakmai rendezvényen a támogatott önkormányzatok polgármesterei, a vármegyei kormányhivatalok, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság, valamint a hazai szaktárcák képviselői, szakemberei vettek részt.

Az egykori prefektusház épületének felújításával apartmanház nyílik Tarcalon

Tokaj-hegyalja gazdaságának egyik alappillére a borászat mellett az idegenforgalom. Tarcal Község Önkormányzata szálláshely-kapacitásának növelése érdekében a település központjában álló egykori prefektusház felújítását valósította meg a Belügyminisztérium Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja keretében biztosított közel 260 millió forint összegű támogatásból.

Húsfeldolgozó üzem létesült Mozsgó településen

A Belügyminisztérium támogatásával a Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programjában Mozsgó Község Önkormányzata közel 210 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült húsfeldolgozó üzem létesítésére.

Tésztaüzem eszközberuházása Szegilong településen 

A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tokaji járásában található Szegilong település a közfoglalkoztatási programban 2016-ban létrehozott tésztaüzeme mellé, a termelőkapacitás növelése, a helyi foglalkoztatás bővítése érdekében új tésztaüzemet alakított ki.

Gömör Fogadó néven szálláshely létesült Putnokon

A Belügyminisztérium támogatásával, a Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja keretében Putnok Város Önkormányzata több mint 236 millió forint összegből szálláshelyet létesített. A település helyi és térségi adottságai révén (Országos Kéktúra útvonal, gasztroturizmus) számos kulturális esemény és turisztikai látnivaló otthona.


Növényház és kiszolgáló csarnok létesült Gyulaházán

A Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja keretében Gyulaháza Község Önkormányzata 2 milliárd 264 millió forint összegű támogatásban részesült növényház és kiszolgáló csarnok létesítésére. A fejlesztési támogatásból kialakításra került fóliás növényházban csepegtető, termesztőcsatornás eljárással uborka (kertészeti kultúra) termesztése valósul meg.


Hegyi élmény- és szolgáltató központ kialakítása Hollóházán

A Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja keretében közel 245 millió forint támogatásban részesült Hollóháza Község Önkormányzata egy, a helyi adottságokra és szükségletekre épülő komplex élmény- és szolgáltató központ kialakítására.


Zöldség- és gyümölcsfeldolgozó üzem létesült Gávavencsellőn

A Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programjában Gávavencsellő Nagyközség Önkormányzata megközelítőleg 260 millió forint összegű támogatásban részesült zöldség-gyümölcsfeldolgozó üzem kialakítására.


Szálláshely és főzőkonyha létesült Alsóberecki településen

Alsóberecki Község Önkormányzata újabb turisztikai szolgáltatással bővítette a Bodrogköz térségét. A Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja keretében az önkormányzat 258 millió forint összegű támogatásban részesült szálláshely és főzőkonyha kialakítására.


Gazdaságélénkítés Vajdácskán

A hatékonyabb és kedvezőbb költségű közétkeztetés, továbbá a helyben megtermelt zöldségek feldolgozásának biztosítására Vajdácska Község Önkormányzata a korábban közfoglalkoztatási programban kialakított 300 adagos konyha felújítását, valamint savanyító üzem szárazáru raktárral és hűtőházzal történő kibővítését valósította meg. Az önkormányzat a fejlesztésre a Belügyminisztériumtól a Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja keretében 200 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült.


350 adagos melegkonyha kialakítása Balástyán

A XXI. század igényeinek megfelelő korszerű főzőkonyhát alakítottak ki a Csongrád-Csanád vármegyei Balástya településen. A beruházás megvalósítására az önkormányzat a Belügyminisztériumtól a Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja keretében több mint 229 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült.


Gluténmentes sütemény-előállító és gyümölcsfeldolgozó manufaktúra Nagyivánon

Napjainkban egyre többen szenvednek emésztési zavaroktól, ételintoleranciától. Nagyiván Községi Önkormányzat 256 897 015 forint a Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja keretében támogatásból gluténmentes sütemény-előállító és gyümölcsfeldolgozó üzemet valósított meg.


Homoktövisfeldolgozó üzem és bemutatóterem nyílt Tetétlenben

A Belügyminisztérium 253 549 591 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesítette Tetétlen Községi Önkormányzatának közfoglalkoztatás alapjaira épülő beruházását a Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja keretében.


Fülöp a gólya vízi tábor a Bodrog folyón

A Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programjában Bodrogkeresztúr Község Önkormányzata megközelítőleg 250 millió forint összegű támogatásban részesült. A program elsődleges célja a helyi sajátosságok és a térségi lehetőségek figyelembe vételével négy évszakos vízi tábor kialakítása a Bodrog partján.


Tápióbicskei Erdei Programközpont komplex turisztikai fejlesztése

Tápióbicske Község Önkormányzata a Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja keretében megközelítőleg 259 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült a Belügyminisztériumtól komplex turisztikai fejlesztés megvalósítására.


Termálvíz továbbhasznosítása Mezőkovácsházán

A Belügyminisztérium megközelítőleg 262 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesítette Mezőkovácsháza Város Önkormányzatának közfoglalkoztatás alapjaira épülő beruházását a Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja keretében.


191 milliós beruházás Kállósemjénen

Kállósemjén Nagyközség Önkormányzata a Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja keretében 191 millió forint összegű támogatásban részesült a Belügyminisztériumtól, amelyből építési- és betontörmelék feldolgozására, újrahasznosítására irányuló szolgáltatást indít a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei település.


Ifjúsági- és sportszálló szabadidőparkkal várja vendégeit Bodrogolaszi településen

A Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programjában Bodrogolaszi Község Önkormányzata több mint 224 millió forint összegű támogatásban részesült, melyből a helyi sajátosságok és a térségi lehetőségek figyelembe vételével szállás és szabadidő-komplexum létesült.


Megnyitotta kapuit a megújult Panoráma Étterem Hartán

A Belügyminisztérium Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja keretében folyósított közel 230 millió forint vissza nem térítendő támogatásból Harta Nagyközség Önkormányzata megvásárolta, és korszerűsítette a régióban közkedvelt Panoráma Halászcsárdát.


Sport- és Szabadidő Centrum nyílt Dunapatajon

Dunapataj Nagyközség Önkormányzata a helyi- és térségi turizmust erősítő sport- és szabadidő centrumot létesített a Szelidi-tó partján a Belügyminisztérium 340 millió forint összegű támogatásából. A szórakoztatóközpont létrehozására nyújtott támogatásból 200 millió forintot a Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja keretében biztosította a tárca.


Bánvölgye Élménytábor fejlesztése Dédestapolcsányban

Dédestapolcsány település közel 257 millió forint összegű támogatásból újította fel kivételes természeti adottságokkal rendelkező, a Bükki Nemzeti Park területén, vadregényes környezetben található szálláshelyét. A beruházás a Belügyminisztérium támogatásával, a Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja keretében valósult meg, mely az ökoturizmus fellendítésével a térség gazdasági fejlődésében is jelentős szerepet tölthet be.


Vendég- és gyógynövényház nyílt Felsőszentmártonban

A Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja keretében Felsőszentmárton Községi Önkormányzata több mint 177 millió forint összegű támogatásból vendég- és gyógynövényházat létesített az Ormánságban fekvő, jelentős horvát nemzetiséggel rendelkező településen.


HELYEK- avagy turisztikai attrakció Kevermesen

A Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja keretében Kevermes Nagyközség Önkormányzata több mint 225 millió forint összegű támogatásból szálláshelyet létesített.


„SZURDOK-SZOLG” Mátraterenyei Szolgáltató Centrum

A Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja keretében közel 200 millió forint támogatásban részesült Mátraterenye Község Önkormányzata egy helyi adottságokra és szükségletekre épülő szolgáltatási centrum kialakítására.


Fűrészüzem kialakítása, munkahelyteremtés Gamáson

A Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja keretében Gamás Község Önkormányzata több mint 212 millió forint összegű támogatásban részesült, melynek köszönhetően sikeresen valósította meg munkahelyteremtő fejlesztési elképzelését, egy fűrészüzem kialakítását.


Térkőgyártó üzem fejlesztése Pétervásárán

A Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja keretében közel 210 millió forint támogatásban részesült Pétervására Város Önkormányzata minőségi térkőgyártás kialakítására és továbbfejlesztésére.


Asztalosüzem fejlesztése Földesen

Földes Nagyközség Önkormányzata több mint 122 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült a Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja keretében, a meglévő asztalosüzemének fejlesztésére.


„Közösségi csűr” létesült Háromhután

Ünnepélyes keretek között adták át a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Háromhuta településen létrehozott közösségi csűrt, melyet a települési önkormányzat közfoglalkoztatási támogatásból valósított meg.


Pékség nyílt Sükösdön

Sükösd Nagyközség Önkormányzata 156 millió forintos támogatásban részesült a Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programjában, melynek köszönhetően a település hagyományaira építő péküzemet alakítottak ki.


Új savanyítóüzem Szamosszegen

Szamosszeg Község Önkormányzata több mint 167 millió forint összegű támogatásban részesült a Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programjában, amelyből közfoglalkoztatási mintaprogram keretében egy savanyítóüzemet alakítottak ki.


BIOBES Kertészet – Melegházon alapuló gyógynövény-, zöldség- és gyümölcstermesztő mintagazdaság létrehozása

A Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja keretében közel 163 millió forint közfoglalkoztatási támogatásban részesült Besenyőtelek Község Önkormányzata egy melegházon alapuló zöldség-, gyümölcs- és gyógynövénytermesztő, önfenntartó „minta-biogazdaság” létrehozására.


Fülöp Grass – Gyepszőnyeg-előállítás Fülöp településen

Fülöp Község Önkormányzata a térségben elsőként új fejlesztési elképzelést valósított meg a Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programjában. A beruházás ötletét a sportlétesítmények füves pályáinak, hobbikertek gyepszőnyegeinek gyors és esztétikus telepítése iránti növekvő kereslet adta.


Kézműves zöldség-gyümölcsfeldolgozó manufaktúra kialakítása Bujákon

Buják Község Önkormányzata a Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programjában a helyi adottságok figyelembevételével eredményesen valósította meg fejlesztési elképzelését, egy kézműves zöldség-gyümölcsfeldolgozó manufaktúra létrehozását. A tervezett fejlesztés kivitelezéséhez a Belügyminisztérium közel 220 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosított.


Tésztaüzem felújítása és kapacitásbővítése Bárándon

Báránd Község Önkormányzata Magyarország Kormánya által indított Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programjába a 1403/2019.(VII.5.) Korm. határozat alapján került kiválasztásra. Az önkormányzat meglévő tésztaüzemének komplex építészeti felújítására, eszközök beszerzésére, a tésztakészítés kapacitásának bővítésére nyújtott be kérelmet. A fejlesztési elképzelés megvalósítására a Belügyminisztérium 2021 évben 195 millió Ft vissza nem térítendő támogatást biztosított.


Natúr gyümölcslé-előállító üzem ünnepélyes átadása Nagyhalászon

Nagyhalász Város Önkormányzata több mint 211 millió forint összegű vissza nem térítendő támogatásban részesült a Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja keretében gyümölcslé-előállító üzem kialakítására.


Fóliakertészet bővítése Tápiószőlős településen

A Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja keretében Tápiószőlős Község Önkormányzata több mint 195 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült a közfoglalkoztatási program keretében létrejött fóliakertészet bővítésére.


Központi konyha kialakítása Vésztőn

Vésztő Város Önkormányzata közel 144 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült a Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja keretében központi konyha kialakítására.


Iparterület fejlesztése Homokmégyen

Homokmégy Község Önkormányzata több mint 207 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült a Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja keretében asztalos üzem kialakítására.


Turisztikai fejlesztés a Rádayak falujában, Ludányhalásziban

Ludányhalászi Község Önkormányzata több mint 221,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a Belügyminisztériumtól a Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja keretében megtervezett turisztikai fejlesztésre


Gazdaságélénkítés Ramocsaházán

A Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja keretében Ramocsaháza Község Önkormányzata több mint 222 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült savanyító üzem és hűtőház kialakítására, a korábbi közfoglalkoztatási programok keretében elindított növény- és gyümölcstermesztéshez, gyümölcslégyártáshoz kapcsolódóan.


Tejüzem fejlesztése Csányon

A Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja keretében Csány Község Önkormányzata közel 224 millió forint vissza nem térintendő támogatásban részesült a Csányi Önkormányzati Tejüzem technológiai és kapacitásbeli fejlesztési elképzelésének megvalósítására.


Fejlesztés Bakonszegen

Bakonszeg Község Önkormányzata több mint 140 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a Belügyminisztériumtól a Gazdaságélénkítő Program keretében megtervezett fejlesztésre. A programban a települési önkormányzat meglévő zöldség- és gyümölcsfeldolgozó kapacitását fejlesztették, hogy önfenntartó, folyamatosan működni képes üzemmé váljon a jövőben.


Molnárkalácssütő üzem és mintabolt kialakítása Borsodnádasdon

A Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja keretében Borsodnádasd Város Önkormányzata közel 200 millió forint vissza nem térintendő támogatásban részesült molnárkalács sütő üzem és mintabolt kialakítására.


Alapkőletétel Mátraterenyén

Az ünnepélyes alapkőletétellel elkezdődtek a „SZURDOK-SZOLG” Mátraterenyei Szolgáltató Centrum kialakítása projekt építési munkálatai 2022. március 24-én. A Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja keretében az önkormányzat a Belügyminisztériumtól 180 276 914 Ft összegű, vissza nem térítendő támogatásban részesült.


Térkőgyár és faipari üzem, valamint utak karbantartásához szükséges kapacitás bővítése, kialakítása Madaras községben

Madaras Község Önkormányzata megközelítőleg 100 millió forint összegű vissza nem térítendő támogatásban részesült a Gazdaságélénkítő Program keretében. A támogatás lehetőséget biztosított az önkormányzati tulajdonú tetőszerkezettel rendelkező 200 m2-es váz üzemcsarnokká alakítására, ahol faipari termékek (fából készült játékok, játszótéri elemek, külső térelemek, padok stb.) előállítása történik. Elvégezték a csarnok oldalfalazását és szigetelését, beszereztek egy 75 kW-os apríték kazánt.

Menü

Navigáció