A Belügyminisztérium közfoglalkoztatásra vonatkozó adatai szerint a közfoglalkoztatásban részt vevő személyek havi átlagos száma 122 913 fő volt 2018 novemberében, amely 0,1 százalékkal több, mint az előző hónapban, és 25,8 százalékkal kevesebb az előző év novemberéhez viszonyítva.
A Hétfa Kutatóintézet és partnerei 2018 első félévében lefolyatattak egy kutatást, amely a közfoglalkoztatási rendszer helyi gazdasági és társadalmi hatásait vizsgálta. Megállapították, hogy a valódi munkahelyek megjelenése, és a kilépést ösztönző béremelkedés hatására még azok közül is sokan el tudtak helyezkedni, akik a tranzíciós válság idején sodródtak ki a munkaerőpiacról.
A Belügyminisztérium közfoglalkoztatásra vonatkozó adatai szerint a közfoglalkoztatásban résztvevő személyek havi átlagos száma 122 845 fő volt 2018 októberében, amely létszám 0,7 százalékkal több, mint az előző hónapban, és 27,1 százalékkal kevesebb az előző év októberéhez viszonyítva.
A Csongrád Megyei Kormányhivatal november 28. és 29. között Szegeden rendezte meg az immár hagyományos, adventi Közfoglalkoztatási Kiállítás és Vásárt. A hivatal földszinti nagytermében a megye hét járásának, illetve Békés megye egy településének összesen 24 kiállítója mutatta be a közfoglalkoztatás keretében végzett értékteremtő tevékenységét, előállított termékeit. A rendezvényt dr. Hoffmann Imre, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára nyitotta meg.
Háromhuta Község Önkormányzata Erdei Iskolát és Turisztikai Információs Központot adott át ünnepélyes keretek között 2018. november 22-én. Az átadón részt vett Réthy Pál, a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási Stratégiai és Koordinációs Főosztály főosztályvezetője, valamint dr. Hörcsik Richárd, Abaúj és Zemplén országgyűlési képviselője.
A Belügyminisztérium közfoglalkoztatásra vonatkozó adatai szerint a közfoglalkoztatásban részt vevő személyek havi átlagos száma 121 951 fő volt 2018 szeptemberében, amely létszám 0,8 százalékkal alacsonyabb, mint az előző hónapban és 29,7 százalékkal kevesebb az előző év szeptemberéhez viszonyítva.
Együttműködési megállapodást kötött a Belügyminisztérium és az Erste Bank. A szaktárca és a pénzintézet összefogásának köszönhetően a közfoglalkoztatás alapján létrehozott szociális szövetkezetek kedvezményes számlavezetési csomaghoz és egyszerűsített ügyintézésű, olcsó hitelhez juthatnak.
Belügyminisztérium kezdeményezésére a Fókuszban az önkormányzati tagsággal rendelkező szociális szövetkezetek támogatási programon (a továbbiakban: Fókusz Program) belül megnyitották a „Fókuszban a Piac” programelemet. A „Fókuszban a Piac” kiegészítő pályázati felhívást az OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. tette közzé.
A Belügyminisztérium az idei évben is elismerésben részesítette a közfoglalkoztatási programok végrehajtásában kiemelkedő szerepet betöltő közfoglalkoztatókat. Ennek megfelelően 70 települési önkormányzat, két országos közfoglalkoztató és egy hosszabb idejű közfoglalkoztatási programot megvalósító civil szervezet kapott Start Plusz díjat a sikeres és példaértékű közfoglalkoztatási programjaik megvalósításáért. Az elismeréseket Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkár adta át.
A Belügyminisztérium közfoglalkoztatásra vonatkozó adatai szerint a közfoglalkoztatásban részt vevő személyek havi átlagos száma 122 899 fő volt 2018 augusztusában, amely létszám 3,1 százalékkal alacsonyabb, mint az előző hónapban és 30,7 százalékkal kevesebb az előző év augusztusához viszonyítva.