A közfoglalkoztatásban részt vevő személyek havi átlagos létszáma 2020 januárjában 99,1 ezer főt tett ki, amely az előző hónaphoz képest 3,7 százalékkal (3,8 ezer fővel), az előző év januárjához viszonyítva pedig 16,9 százalékkal (20,2 ezer fővel) volt kevesebb.
A közfoglalkoztatásban részt vevő személyek havi átlagos száma 102 938 fő volt 2019 decemberében, amely létszám az előző év decemberéhez viszonyítva 15,5 százalékkal (18,9 ezer fővel) kevesebb. 2019-ben, éves átlagban a közfoglalkoztatottak száma 106,3 ezer főt tett ki, amely 21,6%-os csökkenést jelent 2018-hoz képest.
Gépjárműalkatrészek raktározására alkalmas csarnokot avattak 2020. február 3-án a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tiszakarádon. Az átadón részt vett Réthy Pál, a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási Stratégiai és Koordinációs Főosztályának vezetője.
A Belügyminisztérium az idei évben is elismerte a közfoglalkoztatási programok végrehajtásában kiemelkedő szerepet betöltő közfoglalkoztatókat. Az átadó ünnepséget 2019. november 12-én tartották a Belügyminisztérium Márvány Aulájában.
Kiskapacitású vágóhidat és húsfeldolgozó üzemet adtak át 2019. október 8-án a Baranya megyei Drávacsehin. Az ünnepélyes átadón részt vett Nagy Csaba, országgyűlési képviselő, valamint dr. Hoffmann Imre, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára is.
A Ferencvárosi Szociális Foglalkoztató és Ellátó Nonprofit Kft. (FESZOFE) telephelyén tűzifakészítő gépet adtak át és helyeztek üzembe 2019. október 4-én, Budapesten – a hajléktalanok integrációját elősegítő országos közfoglalkoztatási program keretében.
A Belügyminisztérium „Vidéki hagyományok és ízek vására” címmel, immár ötödik alkalommal rendezte meg az Országos Közfoglalkoztatási Kiállítást. A 2019. szeptember 20–21-ei rendezvényen több mint 130 kiállító mutatta be értékteremtő tevékenységének eredményét. A Vajdahunyad várában és környékén megtartott vásár célja, hogy a nagyközönség számára is bemutassa az egész országban működő értékteremtő közfoglalkoztatást. A rendezvényt Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára nyitotta meg.
Hatodik alkalommal rendeztek közfoglalkoztatási kiállítást Nógrád megyében. A 2019. szeptember 14-ei rendezvénynek a Nógrádi Megyenap adott otthont, ahol közel húsz közfoglalkoztató mutathatta be tevékenységét. A bátonyterenyei rendezvényt dr. Dukai Miklós, a Belügyminisztérium önkormányzati helyettes államtitkára nyitotta meg. A kiállításon részt vett Skuczi Nándor, a megyei közgyűlés elnöke, Balla Mihály, dr. Becsó Károly és Becsó Zsolt országgyűlési képviselők, valamint Szabó Sándor kormánymegbízott is.
Negyedik alkalommal rendeztek közfoglalkoztatási kiállítást Nyíregyházán. A 2019. szeptember 12-ei rendezvényen 79 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település mutatta be közfoglalkoztatási tevékenységét. A kiállítást dr. Hoffmann Imre, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára nyitotta meg.
A Békés Megyei Kormányhivatal immár hetedik alkalommal rendezett közfoglalkoztatási kiállítást, amelyen Békés megye önkormányzatai bemutathatták közfoglalkoztatási programjaikban elért eredményeiket. A 2019. szeptember 11-ei rendezvényen részt vett Herczeg Tamás országgyűlési képviselő, valamint dr. Hoffmann Imre, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára is.