Közfoglalkoztatási kiállítást rendeztek 2019. szeptember 5-én Tamásiban (Tolna megye). A Túrmezei Erzsébet rendezvénytéren megtartott börzén – többek mellett – részt vett dr. Horváth Kálmán kormánymegbízott és Szulimán Zsolt, a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási és Vízügyi Helyettes Államtitkárságának osztályvezetője.

2019 első félévében Tolna megyében a közfoglalkoztatottak átlagos létszáma megközelítette a 2500 főt. A közfoglalkoztatási programokban végzett tevékenységek mindegyikéről elmondható, hogy értéket teremtve a helyi közösségek javát szolgálják. A megyében jellemzően a szántóföldi növénytermesztés, a zöldség- vagy a gyümölcstermesztés, az állattenyésztésen belül a baromfi, a pulyka, a nyúl és a sertés tenyésztés, -tartás valósul meg. A közfoglalkoztatók a megtermelt zöldséget, gyümölcsöt és a nevelt állatok egy részét az önkormányzati konyhákban használják fel, a fennmaradó részt a szociálisan rászorultaknak osztják ki. Néhány település piacra termel.

A 2019. szeptember 5-ei rendezvényen a Tamási és a Dombóvári járás önkormányzatai mutatták be a közfoglalkoztatás során elért eredményeiket, a településeken előállított javaikat. A látogatók szebbnél szebb zöldségfélék és gyümölcsök, szörpök, valamint lekvárok közül válogathattak. A kiállítók mezőgazdasági és kézműves termékeik özönét kínálták.

A zene és a tánc kedvelőit népdal-, illetve néptánc-produkciók szórakoztatták. A kiállításon fellépett többek között a Pántlika néptánc együttes, a Szent Cecília Katolikus Zenekar, az Operett Színjátszó Egyesület és a Würtz Ádám Általános Iskola gyermekkórusa. A rendezvény ideje alatt a Tamási Művelődési Központ folyosógalériáján az érdeklődők egy fotókiállítást tekinthettek meg - a téma mi más, mint a települések közfoglalkoztatási programjai volt.

A kiállításról készült fényképek megtekinthetőek a Galériában.