A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal hatodik alkalommal rendez közfoglalkoztatási kiállítást és vásárt Miskolcon. A 2019. szeptember 6-án kezdődő kétnapos rendezvényen 16 járásból 92 kiállító mutatkozik be, ezen kívül a látogatók megismerhetik Szabolcs-Szatmár-Bereg, Heves és Nógrád megye 6 vendégkiállítójának tevékenységét is. A rendezvényen részt vesz dr. Hoffmann Imre, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára is.
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 358 településén továbbra is meghatározó szerep jut a közfoglalkoztatásnak, amely megélhetést biztosít és segíti a lakosság helyben tartását. Az elmúlt évek alatt a közfoglalkoztatás utat nyitott a munka világába, és segítette új szakmák elsajátítását is. A Kormány az elmúlt időszakban különböző foglalkoztatás-ösztönző támogatásokkal járult hozzá a nyílt munkaerőpiacon megjelenő álláshelyek számának növeléséhez, új munkahelyek teremtéséhez. – A mai rendezvény kiemelt figyelmet fordít a közfoglalkoztatásból a versenyszférába történő átmenet erősítésére is – mondta nyitóbeszédében dr. Hoffmann Imre helyettes államtitkár. A kiállításon állásközvetítést is biztosítanak a közfoglalkoztatásban résztvevők részére, valamint rendelkezésükre áll egy önéletrajzíró műhely is.
A Belügyminisztérium, mint a közfoglalkoztatás irányítója azt a célt tűzte ki, hogy olyan programok valósuljanak meg, amelyek hasznosak, értéket teremtenek, folyamatos munkavégzést tesznek lehetővé, valamint a lehető legtöbb hátrányos helyzetű munkanélküli számára elérhetőek. – Célunk – tette hozzá dr. Hoffmann Imre – a helyben történő munkavégzés lehetőségének biztosítása, ezáltal a hátrányos helyzetű, kedvezményezett települések segítése, az ott élők életszínvonalának növelése, az elesettek jobb életkörülményeihez való juttatása.
A szeptember 6-7-ei rendezvényen a látogatókat kulturális műsorok, valamint főzőverseny várja. A kiállítók változatos termékarzenállal fogadják az érdeklődőket: a fűszerpaprikától a gyógynövényeken át, egészen a kézműves matyó termékekig terjed a kínálat. Látványkonyháján bükki specialitásokkal várja vendégeit Bükkszentkereszt Község Önkormányzata, a látogatók megkóstolhatják Borsodnádasd molnárkalácsát, vagy megtekinthetik Hangony kenderből készült termékeit. Közfoglalkoztatásban termelt kecskesajt, lekvár és savanyúság várja a vásárlókat. A jó hangulat megalapozója a cigándi Sarkantyús Néptáncegyüttes, a rendezvény végül a „legötletesebb kiállító” és a főzőverseny eredményhirdetésével zárul.
A rendezvényről készült fényképek megtekinthetőek a Galériában.