Csütörtökön szinte egy időben tartottak Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok, illetve Tolna megyében közfoglalkoztatási kiállítást. A helyi Startmunka programokban előállított, megtermelt termékek, termények iránt most is nagy volt az érdeklődés. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal idén először hirdette meg a Termékdíj-pályázatot, melynek győztese Penyige Község Önkormányzata lett a mezőgazdasági programjukban termelt bio paradicsomukért. Dr. Hoffmann Imre, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára nyitotta meg az eseményt.
Hatodik alkalommal rendeztek közfoglalkoztatási kiállítást 2018. szeptember 5-én, Békéscsabán. A rendezvényen idén hatvan megyei kiállító mutatta be közfoglalkoztatásban végzett tevékenységét. A kiállítás megnyitóján részt vett dr. Hoffmann Imre, a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási és Vízügyi Helyettes Államtitkárságának helyettes államtitkára is.
Komárom-Esztergom megyében sorozatban negyedik alkalommal szerveztek közfoglalkoztatási kiállítást. „ A Közfoglalkoztatás Komárom-Esztergom megyében” című rendezvényen összesen 56 közfoglalkoztató vett részt. A kiállítást idén is szakmai fórummal egészítették ki, amelyen közfoglalkoztatók ismertették programjaikat, illetve az ezekkel kapcsolatos tapasztalataikat. Réthy Pál, a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási Stratégiai és Koordinációs Főosztályának vezetője előadásában a közfoglalkoztatás idei feladatairól, valamint a 2019. évben várható közfoglalkoztatási programokról adott tájékoztatást.
Vidéki hagyományok és ízek vására lesz a Millenáris Parkban
Tiszaadony Község Önkormányzata Kecskesajt gyártó üzemet adott át ünnepélyes keretek között 2018. augusztus 29-én. Az átadón részt vett dr. Hoffmann Imre, a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási és Vízügyi Helyettes Államtitkárságának helyettes államtitkára is.
Hajdúnánás Város Önkormányzata vágóhidat adott át ünnepélyes keretek között 2018. augusztus 29-én. Az átadón részt vett dr. Hoffmann Imre, a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási és Vízügyi Helyettes Államtitkárságának helyettes államtitkára is.
A Belügyminisztérium közfoglalkoztatásra vonatkozó adatai szerint a közfoglalkoztatásban részt vevő személyek havi átlagos száma 142 930 fő volt 2018. júniusában, amely 1,9 %-os csökkenést jelent az előző hónaphoz képest, a 2017. év azonos időszakában mérteknél pedig 22,3%-kal kevesebb.
A Belügyminisztérium közfoglalkoztatásra vonatkozó adatai szerint a közfoglalkoztatásban részt vevő személyek havi átlagos száma 145 715 fő volt 2018. májusban, amely nagyságrendjét tekintve megegyezik az előző hónap adatával. Az előző év májusához képest 20,6 százalékos csökkenés figyelhető meg.
Lezárult a közfoglalkoztatási programok keretében végzett parlagfű elleni védekezés 2018. évi II. üteme, amelyben 46 592 fő közfoglalkoztatott 78 526 630 m2, azaz 7 852,7 hektár területet tisztított meg az egészségre káros gyomnövénytől.
Tiszagyulaháza Község Önkormányzata és a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal immár negyedik alkalommal rendezett közfoglalkoztatási kiállítást Hajdú-Bihar megyében. A 2018. július 28-ai rendezvényen a megye önkormányzatain kívül Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből is érkeztek kiállítók, akik látványos keretek között mutathatták be közfoglalkoztatási programjaik értékteremtő eredményeit. Dr. Tiba István országgyűlési képviselő köszöntőjét követően a rendezvényt dr. Hoffmann Imre, a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási és Vízügyi Helyettes Államtitkárságának helyettes államtitkára nyitotta meg. A kiállításon 41 önkormányzat, 3 szociális szövetkezet és egy önkormányzati nonprofit kft. mutatta be termékeit.