Negyedik alkalommal rendezte meg a már hagyományosnak számító Közfoglalkoztatási Kiállítást és Konferenciát a Tolna Megyei Kormányhivatal és Tamási Város Önkormányzata. A rendezvénynek a Tamási Városi Művelődési Központ előtti Túrmezei Erzsébet tér adott otthont, melyet szintén egy közfoglalkoztatási program keretében alakítottak ki. A kiállítás kísérőrendezvényeként szakmai konferenciát is szerveztek.
Tovább a teljes cikkre2017. szeptember 15-16-án tartották meg a „Sáránd Község Napja – Vásári Sokadalom” című rendezvényt. A kiállító pavilonok Tépe község közfoglalkozatási programjában készültek. Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő, az esemény fővédnöke, valamint Szántó József, a település polgármestere mondott ünnepi beszédet.
Tovább a teljes cikkreIdén első ízben szerveztek Bács-Kiskun megyében Közfoglalkoztatási Kiállítást. A helyszínül szolgáló Jánoshalmán a megye közfoglalkoztatói prezentálták közfoglalkoztatási programjaik eredményeit, az így megtermelt termékeiket, terményeiket. A kiállítás elősegítette a közfoglalkoztatók közötti információcserét, a jó gyakorlatok megismertetését, a lakosság számára pedig megmutatta, hogy a járási startmunka mintaprogramokban dolgozó közfoglalkoztatottak valóban értékteremtő munkát végeznek és mindenki számára hasznos terményeket/termékeket állítanak elő.
Tovább a teljes cikkreMásodik alkalommal rendezte meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal a Közfoglalkoztatási Kiállítás és Vásárt, hogy bemutassák, hogy a közfoglalkoztatásnak köszönhetően milyen értékek születnek. A megye 68 települése mellett Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6 önkormányzata is elhozta termékeit. Az eseményt dr. Hoffmann Imre, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára nyitotta meg.
Tovább a teljes cikkreA Belügyminisztérium közfoglalkoztatásra vonatkozó adatai szerint 2017. júliusában a programokban részt vevő személyek havi átlagos száma 180 653 fő volt, amely létszám az előző hónaphoz képest kismértékű, míg az előző év ugyanezen időszakához képest közel egyharmados csökkenést mutat.
Tovább a teljes cikkreBerettyóújfalu adott otthont a III. „Helyi értékek Startja” Megyei Közfoglalkoztatási Kiállításnak, ahol kilenc járás 38 önkormányzata, valamint öt szociális szövetkezet közfoglalkoztatottjai mutatták be munkájuk eredményeit. A kiállító pavilonokat például a tépei közfoglalkoztatottak ácsolták, míg a rendezvényt a települések kulturális csoportjainak fellépése színesítette.
Tovább a teljes cikkreMiskolcon negyedik alkalommal rendeztek Közfoglalkoztatási Kiállítást és Vásárt. A kétnapos rendezvény célja idén is az volt, hogy bemutassák Borsod-Abaúj-Zemplén megye közfoglalkoztatásának értékeit. Idén vendégeket is hívtak, hiszen hat szabolcsi és két hevesi település is bemutatkozhatott termékeivel. A rendezvényen összesen 95 település 99 kiállítóval vett részt.
Tovább a teljes cikkreBékéscsabán idén is megrendezték a már hagyományosnak mondható közfoglalkoztatási kiállítást. 2013-ban az országban elsőként Békés megye szervezett ilyen eseményt, amelyről akkor még nem lehetett tudni, hogy országos rendezvénysorozatot indít el. A kiállítás megnyitóján a felszólalók mindegyike a közfoglalkoztatás hasznosságát hangsúlyozta, illetve a tények tükrében e foglalkoztatási forma eredményességét, értékteremtő jelentőségét.
Tovább a teljes cikkreA közfoglalkoztatási kiállítások programcsokor újabb állomása Tatabánya volt, ahol Komárom-Esztergom megye közfoglalkoztatói gyűltek össze, hogy kiváló termékeikkel prezentálják közfoglalkoztatási programjaik sokszínűségét, sikerességét.
Tovább a teljes cikkreKözfoglalkoztatási kiállítást rendezett a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal. A közfoglalkoztatási kiállítás elsődleges célja az volt, hogy a megyében működő közfoglalkoztatók és a közfoglalkoztatás alapjain szerveződő szociális szövetkezetek bemutathassák programjaikat, eredményeiket, jó gyakorlataikkal ötletet adjanak más településeknek. Ugyanakkor fontos volt az is, hogy a lakosság körében erősítsék azt a tényt, hogy a 2011-től elindult értékteremtő közfoglalkoztatási programokban dolgozó közfoglalkoztatottak valóban értékeket és a közösség számára hasznos termékeket állítanak elő.
Tovább a teljes cikkre