Cserjéket ültettek Békésben a közfoglalkoztatottak

Publikálva: 2017. október 27.

Békés város önkormányzata közfoglalkoztatottak bevonásával cserjéket ültetett a napokban a város három frekventált területén. A rekonstrukciós munka fő indoka, hogy a puszpángmoly óriási pusztítást végzett a növényzetben. A zöldterületek összképének megújítása, valamint frissítése két ütemben történik a városban. A településen összesen 800 darab fagyal-, illetve loncpalántát ültettek és ültetnek majd ki.

A közfoglalkoztatottak két nap alatt 450 darab cserjét ültettek el, a fennmaradó 350 cserje pedig jövő tavasszal kerül ki a közterületekre. A rekonstrukciós munka fő indoka, hogy a puszpángmoly okozta kár miatt a bukszus díszítőértéke megszűnt. A kártevőt körülbelül három éve észlelték a megyében, ami egyébként Szerbia felől érkezett hazánkba. A puszpángmoly több nemzedéke is megtelepedik egy növénypéldányon, ezért növényvédő szerrel rendkívül nehéz ellene védekezni, természetes ellensége pedig nincs.
Az önkormányzat minden évben kiemelt figyelmet fordít a vonzó településkép és az esztétikus lakókörnyezet kialakítására. A város törekszik a főközlekedési utak mentén lévő zöldfelület fejlesztésére, a fasorok hiányzó vagy elöregedett fáinak pótlására, a város meglévő közparkjainak folyamatos fenntartására.
A „zöldváros” arculat megőrzése érdekében pályázati támogatás formájában igyekszik Békés belterületét ökológiai folyosóvá varázsolni az önkormányzat. 2018-ban a zöld terület állagmegóvása és visszaigazítása lesz a fejlesztések középpontjában, ennek megfelelően, szakmai elvek alapján formázzák, gallyazzák a zöld növényzetet a közfoglalkoztatottak. Elképzeléseik szerint 2019-ben megkezdődhet a füves és fás terület növelése, illetve felújítása a megye névadó településén.

(Forrás: Békés Megyei Hírlap)

Menü

Navigáció