Varsányban már a gépek sem fedél nélküliek

Publikálva: 2017. október 19.

Ünnepélyes keretek között adták át Varsányban az önkormányzati tulajdonú gépjárműveknek és munkagépeknek helyet biztosító garázst és raktár épületet. A beruházást a település egyedi startmunka mintaprogram mezőgazdasági programeleme tette lehetővé. Dr. Hoffmann Imre közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár beszédében méltatta a Nógrád megyei, illetve a varsányi közfoglalkoztatási programok sikereit.

Az eseményt Kanyó Judit polgármester nyitotta meg, majd dr. Szabó Sándor kormánymegbízott köszöntötte a résztvevőket. Dr. Hoffmann Imre közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár beszédében rámutatott: - A Kormány a közfoglalkoztatást csupán átmeneti megoldásként kezeli, mivel felismerte, hogy a hazai foglalkoztatás-bővítés kulcsa elsősorban a nyílt munkaerőpiacon megjelenő álláshelyek számának növelése, amelyhez ösztönző rendszerekkel járul hozzá.

A foglalkoztatási adatok több éve folyamatosan javuló tendenciája kapcsán elmondta, hogy -az ország gazdasági helyzetének javulása egyértelműen pozitív hatással volt a hazai foglalkoztatási helyzetre. Ez megmutatkozik Nógrád megyében is, hiszen a regisztrált álláskeresők száma 2012 óta csökkenő tendenciát mutat – tette hozzá a helyettes államtitkár. Kiemelte, hogy a település mindent megtesz annak érdekében, hogy a helyiek érdekeit szolgálva, gondos tervezéssel lehetőséget biztosítson a közfoglalkoztatás keretében történő munkavégzésre, az embereknek munkalehetőséget és ezáltal családjaiknak megélhetést biztosítva.



Varsány településen évek óta példamutató módon szervezik a közfoglalkoztatási tevékenységeket, jelenleg 110 fő számára biztosítanak munkát, megélhetést. 97 fő hosszabb, illetve járási startmunka mintaprogramban, 11 fő pedig országos közfoglalkoztatási programokban vesz részt. Az értékteremtő programokban többek között asztalos műhelyben állítanak elő különféle termékeket. A mezőgazdasági programpillér keretében megtermelt zöldségeket és gyümölcsöket a 2016-os évben közfoglalkoztatási támogatásból beszerzett hűtőkamrában tárolják, melyek a későbbiekben a közétkeztetésben kerülnek felhasználásra.



Az ünnepélyes átadást követően a meghívottak megtekintették a közfoglalkoztatásban megvalósult fejlesztéseket, eredményeket, így a Varrodát, a Varróműhelyt, a Portéka Boltot, a Feldolgozó üzemet, illetve a több mint 10 hektáros zöldség-, gyümölcs- és gyógynövény-ültetvényt is.

Menü

Navigáció