A közfoglalkoztatás alapjain szerveződő szociális szövetkezetek esetében gyakran előforduló változás, hogy a korábban közfoglalkoztató önkormányzat tevékenységét a szociális szövetkezet végzi oly módon, hogy a tevékenység végzésére szolgáló ingatlant bérbe/haszonkölcsön szerződés alapján használatba veszi.

A tevékenység átadásával azonban a szociális szövetkezet telephelye (tevékenység végzés helye) is változik, ami bejelentési kötelezettséggel jár. Felhívjuk a figyelmet, hogy ne feledkezzenek meg a fenti kötelezettségről, mert a be nem jelentett telephely nem csak az esetlegesen ehhez kapcsolódó támogatások lehívását nehezíti, hanem komoly bírságot is maga után von.


Jogszabályi hivatkozások:


Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 16. § (3) bekezdésének b) pontja kimondja, hogy az állami adóhatósághoz be kell jelenteni az adózó címét, székhelyét, a cég székhelyétől különböző központi ügyintézés helyét, telephelyét vagy telephelyeit, illetve a cég honlapján való közzététel esetén a cég elektronikus elérhetőségét (honlapját), több államban illetőséggel rendelkező gazdasági társaság esetén a tényleges üzletvezetés helyét.


Az Art. 17.  § (3) bekezdésének h) pontja alapján az (1) bekezdés a) pontjában megjelölt adózó a bejelentkezéssel egyidejűleg, az (1) bekezdés b) pontjában megjelölt adózó a bejelentkezés napjától számított 15 napon belül a 16. § (3) bekezdésében felsorolt adatok közül az állami adóhatósághoz írásban bejelenti a cégbírósághoz be nem jelentett, az e törvény 178. § 27. pontjában foglaltaknak megfelelő telephelyét.


Az Art. 178. § 27. pontja szerint telephely az a hely, ahol az adóköteles tevékenységet folytatják, ideértve különösen a vállalkozó állandó üzleti (üzemi), termelő-, szolgáltató tevékenységének helyét függetlenül attól, hogy a telephely a vállalkozás székhelyétől különböző közigazgatási területen található.


Az Art. 172. § (1) bekezdésének a) és c) pontjai értelmében a magánszemély adózó 200 ezer forintig, más adózó 500 ezer forintig terjedő mulasztási bírsággal sújtható, ha a bejelentési (bejelentkezési, változás-bejelentési), adatszolgáltatási kötelezettségét egyáltalán nem, vagy késedelmesen, hibásan, valótlan adattartalommal vagy hiányosan teljesíti.