Válasz

A közfoglalkoztatási támogatások vonatkozásában az állami foglalkoztatási szerv és a kedvezményezett az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (Ákr.) rendelkezései alapján hatósági szerződést köt. Az Ákr. 92.§ (1) bekezdése kimondja „jogszabály lehetővé teheti vagy előírhatja, hogy a hatóság a hatáskörébe tartozó ügynek a közérdek és az ügyfél szempontjából is előnyös rendezése érdekében határozathozatal helyett az ügyféllel írásban hatósági szerződést kössön.”

Az Ákr. szerint „hatósági szerződés csak írásban köthető.”

Ha az ügyfél olyan kötelezettséget vállal, amelynek teljesítésére hatósági határozattal egyébként nem lenne kötelezhető, szerződéskötésre csak akkor kerülhet sor, ha az ügyfél a saját szerződésszegése esetére a többletkötelezettség tekintetében a hatósági szerződésben aláveti magát a szerződésszegés esetére meghatározott jogkövetkezményeknek. Ha a szerződő ügyfél a szerződésben foglaltakat megszegi, a hatóság intézkedik a szerződésszegés szerződésben vállalt jogkövetkezményének kikényszerítése iránt, és ha szükséges, megindítja a végrehajtást.

Ha a hatósági szerződésben foglaltakat a hatóság nem teljesíti, a szerződő ügyfél a teljesítésre irányuló felhívás eredménytelensége esetén - a szerződésszegés tudomására jutásától számított harminc napon belül - a közigazgatási bírósághoz fordulhat.

Közfoglalkoztató lehet, így közfoglalkoztatás támogatására irányuló hatósági szerződést köthet:

helyi és nemzetiségi önkormányzat, valamint ezek jogi személyiséggel rendelkező társulása,

  1. költségvetési szerv,
  2. egyházi jogi személy,
  3. közhasznú jogállású szervezet,
  4. civil szervezet,
  5. az állami és önkormányzati tulajdon kezelésével és fenntartásával megbízott, vagy erre a célra az állam, önkormányzat által létrehozott gazdálkodó szervezet,
  6. vízitársulat,
  7. a helyi vagy azon túlmutató közösségi szükségletek kielégítését szolgáló feladatok ellátása esetén a szociális szövetkezet,
  8. a vasúti pályahálózat-működtető szervezet a vasúti pálya és környezete tisztántartásával, a kapcsolódó területek növényzetének karbantartásával, továbbá a vasúti üzemi létesítmények fenntartója az üzemi létesítmény állagmegóvásával kapcsolatos feladatai ellátásában,
  9. a kötelező önkormányzati feladat ellátásában közreműködő, törvény alapján kijelölt közérdekű szolgáltató,
  10. start szociális szövetkezet,
  11. erdőgazdálkodó, amennyiben a közfoglalkoztatás keretében
  • a. az erdő külön törvényben meghatározott közjóléti céljainak megvalósítása érdekében végzett feladatok ellátására,
  • b. a természeti károkat szenvedett erdőterületek rehabilitációjára,
  • c. erdészeti sétautak, turistautak és tanösvények kijelölésére, karbantartására,
  • d. határjelek és környezetének karbantartására,
  • e. tűzpászták készítését és tűzmegelőzést szolgáló feladatok ellátására,
  • f. kommunális hulladék gyűjtésére és elszállítására,
  • g. az erdőterület kommunális szennyeződéstől való tisztítására kerül sor.

Közfoglalkoztatási támogatást az alábbi tevékenységekre lehet igényelni:

- A közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvényben meghatározott feladat,

- továbbá törvény által előírt állami feladat, vagy • a helyi önkormányzatokról szóló törvényben előírt kötelező vagy önként vállalt feladat, vagy

- a nemzetiségek jogairól szóló törvényben előírt kötelező vagy önként vállalt feladat,

- a helyi vagy azon túlmutató közösségi – így különösen – egészségmegőrzési,

  • szociális,
  • nevelési, oktatási,
  • kulturális, kulturális örökség megóvása, műemlékvédelmi,
  • természet-, környezet- és állatvédelmi,
  • gyermek- és ifjúságvédelmi, sport,
  • közrend és közlekedésbiztonsági,
  • ár- és belvízvédelmi célú,
  • közforgalom számára megnyitott út, híd, alagút fejlesztéséhez, fenntartásához és üzemeltetéséhez kapcsolódó szükségletek kielégítését szolgáló feladat, vagy

- a Kormány által meghatározott közösségi célok megvalósítását elősegítő feladat.

Vissza a GYIK-hez.