A Belügyminisztérium az idei évben is elismerte a közfoglalkoztatási programok végrehajtásában kiemelkedő szerepet betöltő közfoglalkoztatókat. Az átadó ünnepséget 2019. november 12-én tartották a Belügyminisztérium Márvány Aulájában.

A kormányhivatalok javaslatai alapján 18 települési önkormányzat, továbbá két nonprofit gazdasági társaság és egy civil szervezet kapott elismerést. A Miniszteri Elismerő Oklevelet a díjazott települések polgármesterei, illetve a szervezetek vezetői vették át.

Emlékeztetőül: elismerésben azok a közfoglalkoztatók részesülhetnek, amelyek a közfoglalkoztatás keretében 2011 óta kialakított termelési tevékenységet egymásra építve (termelés, feldolgozás, brand kialakítása, piaci szerepvállalás) valósítják meg, van jövőképük, valamint a létrehozott termelő kapacitás működése elősegíti a településen élő hátrányos helyzetű munkavállalók foglalkoztatásának lehetőségét.

A díjátadáson Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkár kiemelte, a közfoglalkoztatás jelentős részben olyan térségekben nyújt foglalkoztatási lehetőséget, ahol a piaci vállalkozások száma rendkívül csekély, a munkaerő-kereslet stagnál, vagy nem elég erős. Ezekben a térségekben a résztvevők jelentős részének a közfoglalkoztatás legális jövedelmet képes biztosítani.

A közfoglalkoztatók a díjjal együtt megítélt tíz millió forint összegű támogatást „START PLUSZ 2019” program keretében a közfoglalkoztatási támogatásból korábban kialakított, meglévő termelő kapacitás továbbfejlesztésére, a végzett tevékenységhez kapcsolódó eszközök, alapanyagok beszerzésére, a termelő kapacitások működését elősegítő szolgáltatásokra – piackutatásra, termékpálya kiépítésére, marketingre – fordíthatják.

A díjazottak

Ssz.

Megye

Járás

Település/foglalkoztató megnevezése

1.

Bács-Kiskun

Bajai

Bácsszentgyörgy Község Önkormányzata

2.

Békés

Orosházi

Csanádapáca Község Önkormányzata

3.

Békés

Sarkadi

Körösnagyharsány Község Önkormányzata

4.

Borsod-Abaúj-Zemplén

Tokaji

Szegilong Község Önkormányzata

5.

Borsod-Abaúj-Zemplén

Mezőcsáti

Tiszatarján Község Önkormányzata

6.

Borsod-Abaúj-Zemplén

Sárospataki

Háromhuta Önkormányzata

7.

Fejér

Sárbogárdi

Alap Község Önkormányzata

8.

Győr-Moson-Sopron

Téti

Tét Város Önkormányzata

9.

Hajdú-Bihar

Hajdúnánási

Hajdúnánás Város Önkormányzata

10.

Hajdú-Bihar

Püspökladányi

Tetétlen Község Önkormányzata

11.

Heves

Pétervásárai

Ivád Község Önkormányzata

12.

Jász-Nagykun-Szolnok

Tiszafüredi

Tiszaörs Községi Önkormányzat

13.

Jász-Nagykun-Szolnok

Tiszafüredi

Tiszaszentimre Községi Önkormányzat

14.

Nógrád

Szécsényi

Varsány Község Önkormányzata

15.

Pest

Ceglédi

ABOKOM Közhasznú Nonprofit Kft.

16.

Somogy

Fonyódi

Hács Község Önkormányzata

17.

Szabolcs-Szatmár-Bereg

Baktalórántházai

Levelek Nagyközség Önkormányzata

18.

Szabolcs-Szatmár-Bereg

Fehérgyarmati

Penyige Község Önkormányzata

19.

Szabolcs-Szatmár-Bereg

Kisvárdai

Mezőladány Község Önkormányzata

20.

Veszprém

Veszprémi

Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Közép-dunántúli Régió

21.

Borsod-Abaúj-Zemplén

Miskolci

Miskolci Városgazda Városgazdálkodási Közhasznú Nonprofit Kft.