A Belügyminisztérium az idei évben is elismerte a közfoglalkoztatási programok végrehajtásában kiemelkedő szerepet betöltő közfoglalkoztatókat. Az átadó ünnepséget 2019. november 12-én tartották a Belügyminisztérium Márvány Aulájában.
A kormányhivatalok javaslatai alapján 18 települési önkormányzat, továbbá két nonprofit gazdasági társaság és egy civil szervezet kapott elismerést. A Miniszteri Elismerő Oklevelet a díjazott települések polgármesterei, illetve a szervezetek vezetői vették át.
Emlékeztetőül: elismerésben azok a közfoglalkoztatók részesülhetnek, amelyek a közfoglalkoztatás keretében 2011 óta kialakított termelési tevékenységet egymásra építve (termelés, feldolgozás, brand kialakítása, piaci szerepvállalás) valósítják meg, van jövőképük, valamint a létrehozott termelő kapacitás működése elősegíti a településen élő hátrányos helyzetű munkavállalók foglalkoztatásának lehetőségét.
A díjátadáson Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkár kiemelte, a közfoglalkoztatás jelentős részben olyan térségekben nyújt foglalkoztatási lehetőséget, ahol a piaci vállalkozások száma rendkívül csekély, a munkaerő-kereslet stagnál, vagy nem elég erős. Ezekben a térségekben a résztvevők jelentős részének a közfoglalkoztatás legális jövedelmet képes biztosítani.
A közfoglalkoztatók a díjjal együtt megítélt tíz millió forint összegű támogatást „START PLUSZ 2019” program keretében a közfoglalkoztatási támogatásból korábban kialakított, meglévő termelő kapacitás továbbfejlesztésére, a végzett tevékenységhez kapcsolódó eszközök, alapanyagok beszerzésére, a termelő kapacitások működését elősegítő szolgáltatásokra – piackutatásra, termékpálya kiépítésére, marketingre – fordíthatják.
A díjazottak
Ssz. |
Megye |
Járás |
Település/foglalkoztató megnevezése |
1. |
Bács-Kiskun |
Bajai |
Bácsszentgyörgy Község Önkormányzata |
2. |
Békés |
Orosházi |
Csanádapáca Község Önkormányzata |
3. |
Békés |
Sarkadi |
Körösnagyharsány Község Önkormányzata |
4. |
Borsod-Abaúj-Zemplén |
Tokaji |
Szegilong Község Önkormányzata |
5. |
Borsod-Abaúj-Zemplén |
Mezőcsáti |
Tiszatarján Község Önkormányzata |
6. |
Borsod-Abaúj-Zemplén |
Sárospataki |
Háromhuta Önkormányzata |
7. |
Fejér |
Sárbogárdi |
Alap Község Önkormányzata |
8. |
Győr-Moson-Sopron |
Téti |
Tét Város Önkormányzata |
9. |
Hajdú-Bihar |
Hajdúnánási |
Hajdúnánás Város Önkormányzata |
10. |
Hajdú-Bihar |
Püspökladányi |
Tetétlen Község Önkormányzata |
11. |
Heves |
Pétervásárai |
Ivád Község Önkormányzata |
12. |
Jász-Nagykun-Szolnok |
Tiszafüredi |
Tiszaörs Községi Önkormányzat |
13. |
Jász-Nagykun-Szolnok |
Tiszafüredi |
Tiszaszentimre Községi Önkormányzat |
14. |
Nógrád |
Szécsényi |
Varsány Község Önkormányzata |
15. |
Pest |
Ceglédi |
ABOKOM Közhasznú Nonprofit Kft. |
16. |
Somogy |
Fonyódi |
Hács Község Önkormányzata |
17. |
Szabolcs-Szatmár-Bereg |
Baktalórántházai |
Levelek Nagyközség Önkormányzata |
18. |
Szabolcs-Szatmár-Bereg |
Fehérgyarmati |
Penyige Község Önkormányzata |
19. |
Szabolcs-Szatmár-Bereg |
Kisvárdai |
Mezőladány Község Önkormányzata |
20. |
Veszprém |
Veszprémi |
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Közép-dunántúli Régió |
21. |
Borsod-Abaúj-Zemplén |
Miskolci |
Miskolci Városgazda Városgazdálkodási Közhasznú Nonprofit Kft. |