A Belügyminisztérium megközelítőleg 194 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesítette Erdőbénye Község Önkormányzatának beruházását a Gazdaságélénkítő Program keretében.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, tokaji járásban található településen háborítatlan természet, valamint több látnivaló is várja az odalátogatókat. Erre alapozva nyitották a használaton kívüli szolgálati ikerházakból kialakított 12 szobás, 24 férőhelyes Bacchus vendégházat. A beruházás során a 288 m2 területű épület külső és belső felújítására és berendezésére, megújuló energetikai korszerűsítésére, valamint a mai kor elvárásainak megfelelő wellness részleg kialakítására is sor került. A gyönyörűen kialakított kertben egy szabadtéri grillező is a látogatók rendelkezésére áll.
Az újonnan megépült vendégház nagyszerű szálláslehetőséget biztosít a tokaji járásban a bor- és kerékpárturizmus bővítéséhez.
A a vendégházat az önkormányzat működteti, négy,piaci alapon foglalkoztatott munkavállalóval.
A program eredményes megvalósítását a Belügyminisztérium és a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság kollégáinak rendszeres helyszíni jelenléte segítette.
A beruházást 2021. szeptember 29-én adták át. Köszöntőt mondott Réthy Pál, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára, dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő, valamint Kántor Dezső Dénes, Erdőbénye polgármestere.