Hajdúnánás Város Önkormányzata vágóhidat adott át ünnepélyes keretek között 2018. augusztus 29-én. Az átadón részt vett dr. Hoffmann Imre, a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási és Vízügyi Helyettes Államtitkárságának helyettes államtitkára is.

A Hajdú-Bihar megyei Hajdúnánás évről évre bizonyítja, hogy példamutató módon képes a helyi adottságai kihasználására, és minden lehetőséget megragad új termékek és eljárások bevezetésére, elterjesztésére. Közfoglalkoztatás keretében egyebek mellett szántóföldi, valamint fóliasátras termesztést, és állattenyésztést végeznek a településen, továbbá a helyi sajátosságra épülő programjukban kézműves tevékenységet is folytatnak. Az önkormányzat őshonos állatfajok bemutató jellegű tartásával is foglalkozik. Jelentős mérföldkövet jelentett tevékenységükben a 2013. évi közfoglalkoztatási program keretében létrehozott feldolgozó üzem. A most átadott vágópont létrehozását a Belügyminisztérium mindösszesen közel 37 millió forinttal támogatta.

„Az elkövetkezendő időszak kihívása, hogy milyen hatékony módszerekkel tarthatóak fenn az elért eredmények, és hogyan működtethetők tovább a kialakított helyi termelő kapacitások, üzemek.” – mondta beszédében dr. Hoffmann Imre helyettes államtitkár. A Belügyminisztérium kiegészítő támogatásban részesítette azon üzemeket, termelő egységeket, melyek piaci szerepvállalása biztosíthatónak látszik a jövőben. Cél, hogy ezek a kapacitások vagy szövetkezeti, vagy nonprofit gazdasági társaság formájában működjenek tovább, s biztosítsák a helyi foglalkoztatást.

A település célja hangsúlyozottan az, hogy a közfoglalkoztatásban lévő piaci alapon működtethető tevékenységeket szociális szövetkezeti formába integrálja. Ez az integráció hozzájárul ahhoz, hogy a helyi mintagazdaságban tenyésztett jószágokat a vágás után a telephelyen lévő húsüzemben feldolgozzák, a kész húsárut a telephelyen található mintaboltban és a tavalyi évben vásárolt hűtőpultos mozgóboltban értékesíthessék.