Nagygyimóton már javában készülődnek a hétvégi falunapra, hiszen ennek keretében adják át a falu védőszentjéről elnevezett Móricz gyalogos hidat és a hozzá kapcsolódó "idős- és bababarát" akadálymentes gyalogjárdát. Utóbbit a közfoglalkoztatás keretében 2013-ban kezdték építeni. Mint azt Szaller Zsolt polgármester mondja: a beruházást a település soha nem tudta volna megvalósítani a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási mintaprogramja nélkül.

A projekt indulásakor a programban dolgozó közfoglalkoztatottakat az önkormányzat alkalmazásában álló falugondnok és karbantartó oktatta, segítette a szakma elsajátításában. Minden közintézményük (önkormányzat, orvosi rendelő, posta, művelődési ház, hagyományok háza, helyi kincsek tára, egyházi épületek, temető) a 832. számú főút mentén található, ami egyben a település fő utcája is. Ezért olyan esztétikus, könnyen karbantartható járdát építettek, ahol akadálymentesen és biztonságosan tudnak közlekedni a kisgyermekesek babakocsival, a mozgásukban korlátozottak pedig elektromos hajtású kiskocsijaikkal is.

Papp Tamás a Veszprém Megyei Közgyűlés tagja és Szaller Zsolt Nagygyimót polgármestere egy söröshordót gurítanak át az új hídon. A babona szerint, aki az új hídon elsőként halad át, azt balszerencse éri. A hídavatáskor ezért egy söröshordót gurítanak maguk előtt az ünneplők, hogy a csapra veréssel a hordót érje a balszerencse.


A kivitelezés során a felszedett járdalapokat megtisztították és a járda melletti vízelvezető árok kiburkolásánál újra felhasználták. Az új járda építésénél több mint 3 kilométer hosszan fektettek le kerti szegélyt. Korábban a Gyimóti-séd patak felett átívelő hídon nem volt gyalogos közlekedésre szolgáló járda.  Most ez megoldódott, így a falu elejétől a végéig akadálymentesen lehet közlekedni.

- A közfoglalkoztatottak komoly értéket teremtettek a település számára, hiszen a gyalogos közlekedés új szintre került, ami élhetőbbé tette a falut – összegezte a program eredményét a polgármester.