Munkaerőpiaci hatások

A közfoglalkoztatás, mint szakpolitika

A közfoglalkoztatás, mint szakpolitika című tanulmány nem kevesebbre vállalkozik, mint az immár tíz éve működtetett egységes közfoglalkoztatás hazai rendszerének részletes bemutatására, szakpolitikai kapcsolódásainak feltárására és értékelésére. E vállalás már csak azért sem könnyű feladat, mert egy olyan rendszer működési sajátosságait foglalja össze, mely megszületése óta heves viták tárgya a hazai és a nemzetközi politikai életben és a közéletben egyaránt.
Bővebben


Munkaerő-piaci barométer 2016

Jelen elemzés a Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium együttműködésében megvalósult, 2015. évi ’Rövidtávú munkaerő-piaci előrejelzés’ eredményeire támaszkodik és a felmérésben részt vevő vállalkozások 2016. évben várható munkaerő-gazdálkodásának elemzésére kíván összpontosítani. Az adatfelvétel időpontja 2015. szeptember-október hónapra esett. A megkérdezett vállalkozások száma – a korábbi évekhez hasonlóan – meghaladta a hétezret. A mintában egyaránt megtalálhatjuk a mikro- és kisvállalkozásokat, illetve a nagyvállalatokat is. Az adatfelvétel lehetőséget ad arra, hogy a megkérdezett foglalkoztatók 2016. évi létszámgazdálkodással kapcsolatos terveit foglalkozásonként vizsgáljuk. Bővebben


A közfoglalkoztatás megítélése a vállalatok körében a rövidtávú munkaerő-piaci prognózis adatfelvétel alapján

A tanulmány alapjául szolgáló adatfelvételre 2015. szeptember és október között, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Gazdaság és Vállalkozáskutató Intézet együttműködésében került sor.
Bővebben

Munkaerő-piaci Barométer - 2015

Jelen  elemzés  a  Magyar  Kereskedelmi  és  Iparkamara  Gazdaság- és  Vállalkozáskutató Intézete, illetve a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat által végrehajtott 2014. évi rövidtávú munkaerő-piaci  prognózis  eredményeire  támaszkodik és  a felmérésben  részt  vevő vállalkozások 2015.  évben  várható  munkaerő-gazdálkodásának  elemzésére  kíván összpontosítani. Az  adatfelvétel  időpontja  2014.  szeptember-október  hónapra  esett.  A megkérdezett vállalkozások száma –a korábbi évekhez hasonlóan –meghaladta a hétezret. A mintában egyaránt megtalálhatjuk a mikro- és kisvállalkozásokat, illetve a nagyvállalatokat is.
Bővebben