Az értékteremtő közfoglalkoztatásnak már a program 2011-es indulása óta nagy szerepe van a vidék- és településfejlesztésben, valamint – a közfoglalkoztatási programok keretében folytatott helyi termelést és a helyi fogyasztást összekapcsolva – a kistelepülések önellátóvá válásának folyamatában. A közfoglalkoztatási kiállítások nagyszerű lehetőséget nyújtanak a közfoglalkoztatás értékteremtő tevékenységének bemutatására. A résztvevő települések termékeikkel megmutathatják a látogatóknak azt, hogy – bár a közfoglalkoztatás egy átmeneti foglalkoztatási forma – ebben a foglalkoztatási típusban is rendkívül sokrétű, értékteremtő munka folyik.

Közfoglalkoztatási kiállítás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

A 2013 óta – kezdetben megyei helyszíneken – megrendezett kiállításokon a nagyközönség megismerheti a közfoglalkoztatási programok kézzelfogható eredményeit, információt kaphat a kiállított árucikkekről, akár az egyes termékek elkészítésébe is bekapcsolódhat, ízelítőt kaphat a kistelepülések gasztronómiai kínálatából, valamint kulturális életéből is. A rendezvények lehetőséget biztosítanak a közfoglalkoztatás főbb szereplőinek kötetlen eszmecseréjére, a közfoglalkoztatási programok innovációs eredményeinek megismerésére, a tapasztalatok, jó gyakorlatok megosztására, valamint más közfoglalkoztatók számára történő átadására.  

A kiállítók és a látogatók igényeinek megfelelve a közfoglalkoztatási kiállítások az évek során családbarát, vásár jellegű rendezvénnyé alakultak, ahol a résztvevők az egész napos kulturális programok mellett látványfőzés és kóstoltatás keretében kapnak ízelítőt az egyes tájegységek gasztronómiai különlegességeiből. 

A megyei közfoglalkoztatási kiállítások népszerűsége nyomán a Belügyminisztérium 2016-tól támogatást nyújt a rendezvények szervezési költségeihez, melynek eredményeként színvonalas, színes műsorokban gazdag események valósultak meg. 

A kiállítások programját szakmai fórumok, színpadi produkciók, szabadtéri filmvetítés, kézműves-bemutatók, valamint a gyermekek szórakoztatását szolgáló játszótér és állatsimogató színesítik minden évben.

Idén szeptemberben tíz megyében rendeztek közfoglalkoztatási kiállítást, Csongrád-Csanád megyében pedig novemberben, a szegedi Adventi vásárral egybekötve tervezik a rendezvény megtartását. Valamennyi helyszínen a termékek széles kínálata várta az érdeklődőket, és megjelentek a közfoglalkoztatás alapjain létrejött szociális szövetkezetek, valamint a helyi termelők által előállított termékek is. 

Kiállítás Nógrád megyében

Békés megyében önálló rendezvényt szerveztek Békéscsabán, valamint csatlakoztak a Gyulai Pálinkafesztiválhoz gasztronómiai termékekkel. Önálló rendezvényükön állásbörzét is tartottak, hangsúlyozva ezzel a közfoglalkoztatás átmeneti lehetőségét az elsődleges munkaerőpiaci munkavállalásig. (Galéria)

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az idei évben rendhagyó módon nem egy nagyméretű rendezvényen, hanem hét kisebb, járási szintű rendezvényen – Cigándon, Encsen, Kazincbarcikán, Mezőcsáton, Miskolcon, Sárospatakon és Szikszón – emlékeztek meg a közfoglalkoztatás értékeiről. Így idén közel 170 közfoglalkoztató tudott bemutatkozni a közönségnek, illetve sokkal több érdeklődő tudott ellátogatni a kiállításokra. (Galéria)

Hajdú-Bihar megyében minden évben változó helyszínen rendezik meg a kiállítást. Idén 33 önkormányzati kiállító mellett 3 szociális szövetkezet is részt vett a Berettyóújfaluban megtartott rendezvényen. A rendezvényt főzőverseny és „pavilon-szépségverseny” színesítette. (Galéria)

Jász-Nagykun-Szolnok megyében családias légkörben, 22 kiállító részvételével zajlott le a kiállítás és vásár Szolnok városában, melyet kulturális műsorok tettek jó hangulatúvá. (Galéria)

Nógrád megyében a megyei önkormányzattal közösen a megyenapon rendezték meg a közfoglalkoztatási kiállítást, mely így a legnagyobb látogatottságú a megyében. A rendezvénynek Salgótarján adott otthont. (Galéria)

Pest megyében idén is a Tápiófeszt Hagyományőrző és Gasztronómiai Kulturális Fesztivál keretében rendezték meg a kiállítást Nagykátán, 15 kiállító részvételével. A résztvevő közfoglalkoztatók termékei iránt sokan érdeklődtek. (Galéria)

Tolna megyében a kiállítást Tamási Város Önkormányzatával közösen rendezték meg, a szervezésbe pedig a közfoglalkoztatottakat is bevonták. A látogatók a kiállított termékek mellett látványos programokat is megtekinthettek. (Galéria)

Somogy megyében már hagyomány a rendezvényen a „kiállítói- pavilon szépségverseny”, melynek győztese emlékplakettben részesül. A Lengyeltótiban lezajlott rendezvényen a kiállított helyi termékek nagyban javították a közfoglalkoztatottak munkájának társadalmi megítélését. (Galéria)

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Nyíregyházán  tartották idén a legnagyobb szabású rendezvényt, ahol 100 kiállító volt jelen. A rendezvény népszerű a városban, a megjelent közfoglalkoztatóknak a kiállítás jó lehetőséget biztosított az egymás közötti tapasztalatcserére, a jó gyakorlatok megismerésére. (Galéria)

Zala megyében idén rendeztek először közfoglalkoztatási kiállítást, melyre meghívták a szomszédos megyék jelentősebb közfoglalkoztatóit, szociális szövetkezeteit is. A Lentiben megtartott rendezvényről képes kiadvány is készül. (Galéria)

Hajdú-Bihar megyei kiállítás

Az érdekes és változatos programoknak, valamint az igényesen kialakított kiállítói pavilonoknak köszönhetően a közfoglalkoztatási kiállítások évek óta sok látogatót vonzanak. A kormányhivatalok széles körben népszerűsítik a közfoglalkoztatási kiállításokat, és lehetőségeikhez mérten díjazzák a kiemelkedő közfoglalkoztatók munkáját.