A Belügyminisztérium támogatásával a Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja keretében Kadarkút Város Önkormányzata több mint 178 millió forint támogatásból korszerűsítette az Akác Vendéglőt.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján, az elkövetkező napokban várható magas napi középhőmérsékletre tekintettel a Nemzetgazdasági Minisztérium Munkavédelmi Irányítási Főosztálya felhívja valamennyi munkáltató figyelmét a melegben végzett munka veszélyeire, valamint a munkavállalók egészségének és biztonságának védelme érdekében szükséges megelőző intézkedések megtételére.
A közfoglalkoztatásban részt vevő személyek havi átlagos száma 2024 áprilisában 67,7 ezer főt tett ki, amely az előző év azonos időszakához viszonyítva 0,2%-kal (közel 170 fővel) emelkedett.
A Belügyminisztérium támogatásával, a Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja keretében Álmosd Község Önkormányzata közel 260 millió forint összegből tejüzemet létesített. A határmenti település a helyi és környékbeli tejtermeléshez igazodva valósította meg a fejlesztést.
A Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (TEF) a Belügyminisztérium támogatásával, közfoglalkoztatási mintaprogram keretében közel 126 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült a Baranya vármegyei Sellye településen létrehozandó savanyító üzemre.
2024. május 22-én a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási és Vízügyi Helyettes Államtitkársága a Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programjához (továbbiakban: GÉP program) kapcsolódóan GÉP szakmai napot tartott a Belügyminisztérium Márványaulájában. Az online közvetítéssel is elérhető szakmai rendezvényen a támogatott önkormányzatok polgármesterei, a vármegyei kormányhivatalok, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság, valamint a hazai szaktárcák képviselői, szakemberei vettek részt.
Tokaj-hegyalja gazdaságának egyik alappillére a borászat mellett az idegenforgalom. Tarcal Község Önkormányzata szálláshely-kapacitásának növelése érdekében a település központjában álló egykori prefektusház felújítását valósította meg a Belügyminisztérium Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja keretében biztosított közel 260 millió forint összegű támogatásból.
A Belügyminisztérium támogatásával a Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programjában Mozsgó Község Önkormányzata közel 210 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült húsfeldolgozó üzem létesítésére.
2024. február végén 63,1 ezer főnek ért véget a közfoglalkoztatási munkaviszonya és 2024 márciusában 63,3 ezer főnek kezdődött el az új közfoglalkoztatása. A közfoglalkoztatásban részt vevő személyek havi átlagos száma 2024 márciusában 65,6 ezer főt tett ki.
A 2017-ben alakult Komlói Tésztagyártó Start Szociális Szövetkezet helybelieket foglalkoztatva, főleg magyar alapanyagokból és környékbeli őstermelők friss tojásaiból gyártja a házias jellegű „Komlói tésztát”. A szövetkezet termékpalettája széles, a választék a gépi levestésztáktól a kézi szaggatású csipetkéig tart, valamint tojás nélkül készült, vegán tészták is rendelhetők.