Megkezdődhet a bútorgyártás Cigándon, köszönhetően a Belügyminisztérium támogatásának. A közfoglalkoztatási program keretében létrehozott bútorgyártó üzem a faipari és kárpitos ipari tevékenységeknek köszönhetően különböző bútorok gyártására lesz alkalmas.

Az ünnepélyes átadáson Oláh Krisztián polgármester mondott köszöntőt, valamint Dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő, illetve Bíró Katalin a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási és Vízügyi Helyettes Államtitkársága Programkoordinációs Osztályának vezetője.

Cigánd Város Önkormányzata több éve nagy hangsúlyt fektet a járási startmunka programjaira. Jelenleg 8 főt foglalkoztatnak, többféle térkövet, betonelemet, lambéria és egyéb fűrészárut gyártanak. A városvezetés a munkahelyteremtés mellett fontos célnak tekinti, hogy az üzemben kiváló minőségű bútort állítsanak elő a lehető legrövidebb időn belül, és a lehető legkedvezőbb áron.

Az üzem egy önkormányzati tulajdonban lévő épületben kapott helyet, többterű, fémpanelekből épült a csarnok, amelynek alapterülete több mint 400 négyzetméter. Az üzem fűtését fatüzelésű kazán biztosítja. A termelőközpont a település keleti határán, ipari területen, jól bővíthető telken helyezkedik el. 

A faipari és kárpitos ipari tevékenységeknek köszönhetően különböző bútorok gyártására lesz alkalmas az üzem: szobabútorokat (ágyak, kanapék, kanapé szettek, szekrények, könyvszekrények, polcok, asztalok), konyhabútorokat (asztalok, székek, szekrények) és irodai bútorokat (íróasztalok, konferenciaasztalok, könyvszekrények) készítenek majd. Elképzelésük az, hogy elsősorban ágyak és fejvégek gyártására szakosodnának.