A Belügyminisztérium 202 millió forintos támogatásából létesült üzemet 2021. december 8-án adták át.


A település önkormányzata az elmúlt években a helyi sajátosságokra épülő programokban közfoglalkoztatási támogatásból több tízezer betonelemet gyártott le kisipari eszközökkel (rázógéppel), melyeket a település csapadékvíz-elvezetésének karbantartásához használtak fel.

A programokban térburkoló elemek készítésével és famegmunkálással is foglalkoztak. A közfoglalkoztatottak kreatív munkáját dicsérte az elkészült filagória, a fából megtervezett esőbeálló, a köztéri padok, és a játszótéri eszközök. A termékek népszerűségét mutatta, hogy a szomszédos önkormányzatok, illetve a helyi lakosok is jelezték, hogy szívesen vásárolnának hasonló termékeket.

Az önkormányzat a betonelemgyártó és asztalosipari üzem létrehozását a már meglévő adottságokra építve tervezte meg. Az üzemet a 2020 augusztusában elindított közfoglalkoztatási programban az önkormányzat saját tulajdonú telephelyén alakították ki egy zárt raktárépület és egy nyitott géptároló átalakításával, ahol felújították a szociális blokkot, valamint felszereltek egy riasztó- és biztonsági rendszert is.

A betonelem-gyártáshoz beszerzett présgép óránként 80 négyzetméter betonelem gyártására alkalmas. Az elkészült betonelemeket egy új, emelővillás diesel üzemű targoncával fogják mozgatni, illetve rakodni. Az asztalosüzem valamennyi gépét beüzemelték. Az önkormányzat hosszú távú tervei között szerepel a raklapgyártás mellett a termékpaletta bővítése, a kvalifikáltabb munkát igénylő kerti bútorok, dézsák és utcai bútorok készítése is.

Az új, modern géppark megfelelő színvonalon biztosítja majd a szakemberek munkájának hatékony és biztonságos támogatását. A programban öt közfoglalkoztatott dolgozik.

A beruházást 2021. december 08-án adták át, ahol ünnepi köszöntőt mondott Réthy Pál, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára, Román István a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja, Kovács Sándor országgyűlési képviselő, Seszták Oszkár a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke és Dr. Turóczyné Dr. Székely Anita polgármester.