Jogvédelem

Dr. Zemplényi Adrienne – Dr. Rajzinger Ágnes: Az alapvető jogok biztosának jelentése az AJB-1895/2015. számú ügyben
(Kivonat)

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala 2015 tavaszán átfogó vizsgálatát folytatott a Jász-Nagykun-Szolnok megyei munkaügyi szervezetrendszer közfoglalkoztatással összefüggő tevékenységének alapjogi szempontú feltérképezésére. A helyszíni vizsgálatok fókuszában a munkaügyi szervezet és a közfoglalkoztatás működtetésén túl a közfoglalkoztatás továbbfejlesztésének formái, a szociális szövetkezetek álltak. A kivonat tartalmazza a Belügyminisztérium álláspontjának rövid ismertetését is.
Bővebben.

Az alapvető jogok biztosának a közfoglalkoztatási programokkal kapcsolatos vizsgálatai

A közfoglalkoztatási programokkal kapcsolatban azok indulása óta az alapvető jogok biztosa számos alkalommal folytatott le eljárásokat mind hivatalból (átfogó vizsgálatok), mind pedig egyéni beadványok alapján (konkrét panaszok kivizsgálása). Bővebben.

Az alapvető jogok biztosának jelentése az AJB-853/2014. számú ügyben

A 2013–2014. évi téli közfoglalkoztatási program keretén belül a Kormányzat céljainak megfelelően az álláskeresők közül 200 ezer főt kellett közfoglalkoztatásba vonni, ezen belül 100 ezer fő számára képzést kellett biztosítani. A program megvalósulásával kapcsolatban számos panasz érkezett az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalához, amelyek egyrészről a képzések lefolytatásával álltak kapcsolatban, másfelől munkavédelmi, munkabiztonsági problémákat érintettek. Mindezekre tekintettel ombudsmani vizsgálat indult, amely a közfoglalkoztatottak – mint kiszolgáltatott helyzetben lévő munkavállalók – alapvető jogainak tiszteletben tartását vizsgálta felül. Bővebben.

Menü

Navigáció