A Belügyminisztérium megközelítőleg 107 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesítette Nagybajom Város Önkormányzatának beruházását a Gazdaságélénkítő Programban.
Tovább a teljes cikkreA közfoglalkoztatásban részt vevő személyek havi átlagos száma 2021 augusztusában 87,2 ezer főt tett ki, amely az előző év augusztusához viszonyítva 7,5 százalékkal (7,0 ezer fővel) mérséklődött.
Tovább a teljes cikkreAz értékteremtő közfoglalkoztatásnak már a program 2011-es indulása óta nagy szerepe van a vidék- és településfejlesztésben, valamint – a közfoglalkoztatási programok keretében folytatott helyi termelést és a helyi fogyasztást összekapcsolva – a kistelepülések önellátóvá válásának folyamatában. A közfoglalkoztatási kiállítások nagyszerű lehetőséget nyújtanak a közfoglalkoztatás értékteremtő tevékenységének bemutatására. A résztvevő települések termékeikkel megmutathatják a látogatóknak azt, hogy – bár a közfoglalkoztatás egy átmeneti foglalkoztatási forma – ebben a foglalkoztatási típusban is rendkívül sokrétű, értékteremtő munka folyik.
Tovább a teljes cikkreA Belügyminisztérium megközelítőleg 70 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesítette Újszilvás Község Önkormányzatának beruházását a Gazdaságélénkítő Program keretében.
Tovább a teljes cikkreA Belügyminisztérium megközelítőleg 194 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesítette Erdőbénye Község Önkormányzatának beruházását a Gazdaságélénkítő Program keretében.
Tovább a teljes cikkreNagykamarás Község Önkormányzata megközelítőleg 145 millió forint összegű vissza nem térítendő támogatást kapott a Belügyminisztériumtól a Gazdaságélénkítő Programban.
Tovább a teljes cikkreA Belügyminisztérium megközelítőleg 105 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesítette Csanádapáca Község Önkormányzatának közfoglalkoztatás alapjaira épülő beruházását a Gazdaságélénkítő Program keretében.
Tovább a teljes cikkreÜnnepélyes alapkőletétellel kezdődtek meg 2021. szeptember 4-én a „Kézzel, szívvel MARGITÁRÓL” – Tésztaüzem Létesítése Újszentmargitán elnevezésű projekt építési munkálatai.
Tovább a teljes cikkreA közfoglalkoztatásban részt vevő személyek havi átlagos száma 2021 júliusában 88,5 ezer főt tett ki, amely az előző év júliusához viszonyítva 4,8 százalékkal (4 466 fővel) mérséklődött.
A közfoglalkoztatásban részt vevő személyek havi átlagos száma 2021 júniusában 89,8 ezer főt tett ki, amely az előző év júniusához viszonyítva 0,4 százalékkal (397 fővel) mérséklődött.
Tovább a teljes cikkre