Az önkormányzat a kezdetektől részt vesz közfoglalkoztatási programokban, 2012-ben térkő készítéssel kezdték meg a munkát.

Az évek során gesztori szerepet is ellátva koordinálták és szervezték - Kesznyéten és Kiscsécs községekkel közösen - a vízelvezető árokrendszerek felújítását, mederlapokkal történő burkolását, a járdahálózat felújítását, a temető térburkolását, az utcabútorok gyártását. 2018-ban épületvásárlással kezdték az ifjúsági tábor, illetve „Erdei iskola” és a kapcsolódó erdei tanösvény kialakítását, ahol az alsó tagozatos általános iskolai diákok táboroztatását célozzák. 

A község 2018-ban Start Plusz díjat kapott, a díjjal járó tíz millió forint összegű támogatást a program továbbfejlesztésre fordították.

2019-ben is folytatták a szabadidős bútorok készítését. A filagóriákat, padokat, szemeteseket, virágládákat a település közterületein és a tábor területén hasznosítják.