Közfoglalkoztatás keretében működtetnek kutyamenhelyet a Hajdú-Bihar megyei Szerepen. A falu 2016-ban vette programjai közé a telep működtetését.

Kóbor kutyák, gazdátlan ebek szép számmal voltak korábban is a faluban, a környéken pedig kevés az ebrendészeti telep. Tóthné Verő Tünde polgármester szerint a menhely működése óta rengeteget javult a helyzet. Bizonyos esetekben ők fogják be a kóbor kutyákat, máskor csak a szállítást végzik. Eddigi tapasztalataik azt mutatják, hogy szilveszter után fogják be a legtöbb gazdátlan ebet. Mivel sokan tudják, hogy Szerepen kutyamenhelyet működtetnek, sokan a falu határában engedik el a megunt, vagy nem kívánt állatokat. A kutyusoknak a közösségi oldalakon keresztül és állatvédő szervezetek segítségével találnak gazdit.

Szerep mezőgazdasági település, így közfoglalkoztatási programjukban meghatározó szerep jut a növénytermesztésnek és az állattenyésztésnek is. A mezőgazdasági program alapját az önkormányzati tulajdonban lévő tízhektáros szántóföld adja. A területen próbálkoztak már olajtök- és repcetermesztéssel is, de a szerepi határ búza, kukorica és napraforgó termesztésére alkalmas igazán. Mindezek mellett koktélparadicsomot is termelnek, tavaly pedig szilvafacsemetéket ültettek. A gyümölcsöt a település konyhája hasznosítja majd. A közfoglalkoztatásban termelt szemestakarmányt a sertés- és baromfiállománnyal etetik meg. 

A település régi hagyományait igyekszik folytatni a szintén közfoglalkoztatottakat alkalmazó kosárfonó műhely. Helyi igények hívták életre a dísztárgykészítő részleget, valamint a szőnyegszövő műhelyt is. A szerepi közfoglalkoztatottak egy része többi között településkarbantartási feladatokat is ellát.

Forrás: Hajdú-Bihari Napló