Tápióság Község Önkormányzata a Gazdaságélénkító Program keretében 120 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott olyan fejlesztésekre, amelyek segítik az önfenntartó önkormányzatiság megvalósítását, munkahelyet teremtenek, és élénkítik a helyi gazdaságot. Az önkormányzat egy olyan komplex, hosszú távon is működtethető, önfenntartó programot dolgozott ki, amely elsősorban a fiatalság tartalmas, fizikai és szellemi fejlődését segíti.
A Pest megyei Tápióság korábban is rendelkezett ifjúsági szálláshellyel, táborépülettel, de ezek nem feleltek meg a mai kor igényeinek, fenntartásuk és üzemeltetésük gazadaságtalan volt. A képviselő testület elindított egy turisztikai célú projektet és létrehozta a Tápióság Kft.-t, mint a programot későbbiekben koordináló gazdasági társaságot. A projekt alapvető célkitűzése, hogy hazai ifjúsági programoknak, táboroknak, kirándulásoknak, tematikus rendezvényeknek biztosítsanak szálláshelyet és kiszolgáló létesítményeket.
A program során rekonstruálták a Szirmay kastélytornyot, korszerűsítették a TáborSág ifjúsági szálláshelyét, szaniterkonténert telepítettek a kreszparkban, valamint megépült a Zárdaiskola, mint kültéri foglalkoztató. Mindezek mellett infrastrukturális fejlesztésen esett át a Cifrakert, fejlesztették a parkvilágítást, valamint épült egy sétány is.
A megújult épületeket 2020. szeptember 24-én adták át ünnepélyes keretek között. Az önkormányzat bízik abban, hogy a fiatalok az erdei iskolák, a sport, valamint a nyári szabadidős táborok keretében kiélvezik majd a település és a környezet nyújtotta lehetőségeket.