Turisztikai fejlesztés a Rádayak falujában, Ludányhalásziban

Publikálva: 2022. június 10.

Ludányhalászi Község Önkormányzata több mint 221,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a Belügyminisztériumtól a Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja keretében megtervezett turisztikai fejlesztésre.

A program végrehajtása során az önkormányzat a turisztikai szolgáltatásokhoz szükséges eszközök beszerzése mellett három palóc jellegű házat, valamint egy melléképületet újított fel. Az összesen 18 férőhelyes horgászbarát vendégházak melléképületeiben tárolóhelyiségeket alakítottak ki a horgász- és családbarát szolgáltatások eszközei, valamint a bérelhető kerékpárok elhelyezésére. Két vendégház közötti területen 50-70 fő befogadására alkalmas, kemencével felszerelt fedett szín épült a kisebb rendezvények helyszínéül.

A szolgáltatóegység eredményes működtetését kettő fő piaci alapon történő foglalkoztatásával valósítja meg az önkormányzat.

A beruházást 2022. június 10-én adták át a település fennállásának 800. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségsorozat részeként. Az átadáson köszöntőt mondott Réthy Pál közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár, Balla Mihály országgyűlési képviselő, valamint Kovács Imre, Ludányhalászi polgármestere.

A turisztikai fejlesztés ünnepélyes szalagátvágása Balla Mihály országgyűlési képviselő, Kovács Imre polgármester, valamint Réthy Pál közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár részvételével

Menü

Navigáció