Tésztaüzem eszközberuházása Szegilong településen

Publikálva: 2024. május 6.

A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tokaji járásában található Szegilong település a közfoglalkoztatási programban 2016-ban létrehozott tésztaüzeme mellé, a termelőkapacitás növelése, a helyi foglalkoztatás bővítése érdekében új tésztaüzemet alakított ki.

A község önkormányzatát a Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja keretében közel 260 millió forint összegű támogatásban részesítette a Belügyminisztérium, melyből a működéshez szükséges gyártósor és eszközök beszerzése mellett a hatékony energiagazdálkodás elősegítése érdekében napelemrendszer telepítését valósították meg. A vagyonvédelem biztosítására kamera- és riasztórendszert építettek ki.

A 380 m2 alapterületű épület kialakítása a Miniszterelnökség Területfejlesztési Államtitkársága támogatásával, a Tokaj-Zemplén Térség Fejlesztési Program keretében valósult meg.

Az újonnan beszerzett és már meglévő gépekkel együtt létrejött komplex gépparkkal az üzem termelőkapacitása jelentősen bővült, a fejlesztés eredményeként a település gazdasági potenciáljának növekedése várható. Az önkormányzat új marketingstratégia kialakításával és logisztikai szakember alkalmazásával az üzem jelenlegi piacának markáns bővülését várja. 

A tevékenység működtetését önkormányzati tulajdonú nonprofit kft. látja el 5 fő munkavállaló foglalkoztatásával. A meglévő alkalmazottakkal együtt a foglalkoztatotti létszám eléri a 8 főt. A helyi munkaerő alkalmazása, a foglalkoztatás bővítése hozzájárul a település népességmegtartó képességének növeléséhez, a lakosok életminőségének javulásához.

A beruházást 2024. május 3-án adták át, az ünnepségen Talárovics László polgármester megnyitó beszédét követően köszöntőt mondott Réthy Pál közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár, Dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő, valamint Bíró Katalin, a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási Stratégiai és Koordinációs Főosztály Programkoordinációs Osztályának vezetője.

Ünnepélyes szalagátvágás Réthy Pál közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár, Bíró Katalin osztályvezető, Talárovics László polgármester, Dr. Menyhárt Szabolcs, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója, Braun Gergő, a FA-KŐ-KER Bt. ügyvezetője, valamint Dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő részvételével

Menü

Navigáció