Tarhoson szívügy a közfoglalkoztatás

Publikálva: 2016. február 5.

Tarhoson 2011 óta évről-évre megújuló ötletekkel, tervekkel készítik el a Startmunka mintaprogram terveit. A Békés megyei település szívügyének tekinti a közfoglalkoztatási programok megvalósulását.

A korábban csak mezőgazdasági programot működtető település 2015-ben elindította a belvíz-elvezetési és a belterületi közút karbantartási mintaprogramot is, ezáltal növelve a településen élő álláskeresők bevonását a közfoglalkoztatásba, illetve visszaintegrálásukat a munkaerőpiacra.

A mezőgazdasági tevékenység folyamatos bővülésével a turisztikai lehetőségeiket is szeretnék kihasználni. A „Berkében” (volt általános iskola) kialakított „tanya”, az egyre bővülő állatállomány, a szépen kialakított udvar - melyre önerőből kemencét is építettek, - valamint a Tarhosi Libás tanya közelsége lehetőséget teremt a vidéki élet megismertetésére. A későbbiekben az iskola épületében történő szálláshelyek kialakításával gyermek, vagy akár felnőtt csoportok részére is kikapcsolódási, táborozási lehetőséget szeretnének biztosítani.

Szakember bevonásával magas szintre emelték a sajt készítését, ezen kívül száraztésztát gyártanak, savanyúságot készítenek. Az állatállomány vágóéretté válását követően azokat konyhakészre dolgozzák fel. E termékek kóstoltatását és eladását is szeretnék megoldani a jövőben. Reményeik szerint a szociális szövetkezet létrehozásával, valamint további források igénylésének kihasználásával hosszú távú terveik is megvalósíthatóvá válhatnak.

Menü

Navigáció