Tápióbicskei Erdei Programközpont komplex turisztikai fejlesztése

Publikálva: 2023. augusztus 17.

Tápióbicske Község Önkormányzata a Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja keretében megközelítőleg 259 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült a Belügyminisztériumtól komplex turisztikai fejlesztés megvalósítására.

A program elsődleges célja az erdei-, falusi- és konferenciaturizmus fejlesztése, illetve a „Tápiósi iskola” revitalizálása az egész évben történő üzemeltetés feltételeinek megalapozásával.

A beruházás eredményeként a meglévő épület felújításával előadótermet, kiskonyhát és illemhelyet alakítottak ki, a működtetéshez szükséges eszközöket beszerezték. Az újonnan létesített 6 apartmanból álló, összesen 24 férőhelyes gerendaházban a szobák saját fürdővel, illemhellyel és gardróbbal rendelkeznek.

Az erdővel körülölelt programközpont rendezett környezetben várja vendégeit.

A fejlesztés eredményes működtetését az önkormányzat 3 fő munkavállaló foglalkoztatásával biztosítja.

A beruházást ünnepélyes keretek között 2023. augusztus 16-án adták át, a rendezvényen Herzegh Róbert polgármester köszöntőjét követően Réthy Pál, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára, valamint Czerván György országgyűlési képviselő mondott beszédet.

Ünnepélyes szalagátvágás Biess Zoltán Dániel, a General Architect Kft. ügyvezetője, Réthy Pál közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár, Hercegh Róbert polgármester, Czerván György országgyűlési képviselő, valamint Gulyás Mariann, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság Területi és Gazdaságfejlesztési Programok Főosztálya vezetőjének részvételével

Menü

Navigáció