Soha nem volt még ilyen jólfésült Kismaros

Publikálva: 2015. november 9.

Épül és szépül Kismaros; a Pest megyei község 2015-ben is látványos eredményeket ért el közfoglalkoztatási programjaiknak köszönhetően. A közfoglalkoztatottak munkája javított a település összképén, rendezettségén, a lakó- és természeti környezet szebbé, tisztábbá vált, amelynek eredményeképpen nőtt Kismaros idegenforgalmi vonzereje.

A helyi sajátosságokra épülő közfoglalkoztatási program keretében a Művelődési Ház és az IKSZT Ház csapata is erősödött. A nagyobb létszámú stáb munkájából a település és az itt élők közvetlenül is profitálhattak, hiszen az év során több mint hatvan kulturális programot valósítottak meg, köztük német nemzetiségi rendezvényeket is. Az eszközvásárlásra fordítható keretből egyebek mellett színpadvilágítást, hangtechnikát, és a karbantartáshoz szükséges kézi szerszámokat szereztek be.

(Forrás: www.kismarosikikialto.hu)

A közfoglalkoztatás a belterületi közutak karbantartása program keretében valósult meg, a csapat kismarosi, kóspallagi és zebegényi munkavállalókból állt össze. Fő feladatuk a közutak és a járdák gondozása, javítása, télen pedig a síkosságmentesítés. A köves és földes utak mellett karbantartották a vízelvezető árkokat, lefestették és felújították a Duna parti kerékpáros pihenőt, valamint rendbe tették a zöldterületeket is. Augusztusban a hegyen is elkezdődött az útkarbantartás.

(Forrás: kismarosikikialto.hu)

A közfoglalkoztatottak az aszfaltutak menti árkok tisztítását végezték el. Az árokból kitermelt, elsősorban növényi eredetű szerves anyagot az erdős-bokros részeken elterítették. A program keretében mind a központi településrész, mind Börzsönyliget, mind a Jánoshegy és az Öregszőlő közútjainak karbantartása megvalósult. A közfoglalkoztatottak a nyár utolsó heteiben rendbetették a Morgó-patak partját, a lágyszárú növényzetet lekaszálták, a keletkező zöldet pedig az önkormányzati komposztálóban helyezték el. Az Egészség park felőli oldal is rendezetté vált a munkálatok után. Ezzel egy időben a csapat másik fele a faluhoz tartozó kerékpárutat ápolta, amely talán még „soha nem volt ilyen jólfésült”. A Rozmaring téren is tovább folytatódott a tereprendezés, a száraz ágakat összegyűjtötték, a bozótból kiszabadították a fákat.

Kismaroson mindezzel nem vetnek véget a szorgos mindennapoknak, a munkálatok télen is tovább folytatódtak.

Menü

Navigáció