A Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (TEF) a Belügyminisztérium támogatásával, közfoglalkoztatási mintaprogram keretében közel 126 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült a Baranya vármegyei Sellye településen létrehozandó savanyító üzemre.
A fejlesztés során a közfoglalkoztatás keretében korábban megvalósított zöldségfeldolgozó üzem épületében savanyító üzem kialakítására került sor, valamint a működtetéshez szükséges eszközök beszerzése is megtörtént.
A beruházással az üzem kapacitásának egész éves kihasználtsága biztosítható, és újabb 2 nyílt munkaerőpiaci munkahely jött létre.
Az üzem működéséhez szükséges alapanyagot a környékbeli települések biztosítják. Ennek érdekében a TEF az Ős-Dráva program keretében fejlesztendő települések közé tartozó egyes községek önkormányzataival együttműködési megállapodást kötött. Ezáltal a fejlesztés hozzájárul a térség településeinek további gyarapodásához, fejlődéséhez.
A savanyítóüzemet ünnepélyes keretek között 2024. május 28-án adták át. A rendezvényen Nagy Attila polgármester köszöntőjét követően Nagy Csaba országgyűlési képviselő, Réthy Pál közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár, valamint Sztojka Attila kormánybiztos mondott beszédet.