Múltban gyökereztek, most ismét virágoznak a helyi gyümölcsök

Publikálva: 2017. december 4.

Nógrádsipeken szeretnék újrahonosítani a régi, hagyományosan e vidéken termelt gyümölcsféléket. A közfoglalkoztatás keretében ezen kívül zöldségtermesztéssel és méhészettel is foglalkoznak, így ellátják a falu konyháját.

A Nógrád megyei településen a mezőgazdasági programban öt hektáron gazdálkodnak. A céljuk az, hogy újra meghonosítsák azokat a gyümölcsfajtákat, amelyek egykoron jellemzőek voltak a környékre. Három hektáron termesztenek fekete ribizlit, málnát és egyéb gyümölcsöket. A többi földterületen burgonyát és különféle zöldségféléket termelnek a százötven ember ellátásáról gondoskodó konyhájuk számára.

A közfoglalkoztatási tevékenységeikben figyelembe veszik a helyi igényeket és a lehetőségeket is. Jó példa erre, amikor kiderült, hogy az egyik közfoglalkoztatott méhészeti ismeretekkel rendelkezik, a programban elkezdtek méhészettel is foglalkozni. A mézet a falu konyhája kapja, de jut belőle a rászorulóknak is.

Az ácsbrigád jelenleg két, rossz állapotban lévő épület felújításán dolgozik: az egyiket raktározásra, a másikat a mezőgazdasági termékek feldolgozására fogják használni. Idén elkészült az a 80 négyzetméteres épület is, ami az önkormányzat gépjárműveinek tárolására szolgál. Tavaly kezdték el a csaknem egy kilométer hosszú Szécsényi úton a járda építését, a hiányzó 150 métert még az idén, saját erőből építik meg.

(Forrás: Nógrád Megyei Hírlap)

Menü

Navigáció