Közterületi bútorok készítése Madaras községben

Publikálva: 2019. május 10.

Az önkormányzat 2015-ben kezdte meg a mezőgazdasági program kialakítását, amelyet az elmúlt években folyamatosan fejlesztettek. A program keretében gyümölcsfák ültetésére került sor, melyek termőre fordulása 4-5 éves korukra várható. Terveik szerint a megtermelt gyümölcsöt feldolgozás nélkül árugyümölcsként értékesítik. A program keretein belül konyhakerti és szántóföldi növényeket termesztenek, valamint fóliás növénytermesztést valósítanak meg.

A helyi sajátosságokra épülő programjuk elsődleges célja a korábbi években kialakított kapacitások fenntartása és működtetése, a térkő gyártás folytatása.  A térköveket a szennyvízhálózat kiépítéséhez, járda felújításához és építéshez használják fel.  Asztalosipari tevékenység keretében raklap gyártását, közterületi padok, kiülők, virágosládák, hirdetőtáblák, műemlékek folyamatos karbantartását, átfestését, illetve a régi, elhasználódott elemek kicserélését valósítják meg. További feladatként a falu virágoskertjeinek és parkjainak gondozását, ápolását végzik, mellyel szép látképet és kulturált környezetet biztosítanak a településen élők és az odaérkezők részére.

A község 2018-ban Start Plusz díjat kapott, s a díjjal járó tíz millió forint összegű támogatást a közfoglalkoztatási programok továbbfejlesztésére használják fel.

Menü

Navigáció