Központi konyha kialakítása Vésztőn

Publikálva: 2022. június 24.

Vésztő Város Önkormányzata közel 144 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült a Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja keretében központi konyha kialakítására.

Az étterem ünnepélyes szalagátvágása Sumné Galambos Mária a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság Területi és Gazdaságfejlesztési Programok Főosztályának vezetője, Kovács Mária a Belügyminisztérium Stratégiai és Forráskoordinációs Osztályának vezetője, dr. Kovács József országgyűlési képviselő, Karakas Anikó polgármester, valamint Détárné Molnár Andrea Szeghalmi járás hivatalvezető részvételével

A program végrehajtása során az önkormányzat közétkeztetési feladatokat ellátó, 500 adagos központi konyhájának kialakítását valósította meg, egy meglévő konyhaépület belső felújításával, valamint konyhatechnológiai berendezések és az étkeztetéshez szükséges eszközök beszerzésével. A fejlesztés eredményeként az épület régi víz- és szennyvízvezetékeinek cseréje, valamint a szükséges légtechnikai eszközök kiépítése, továbbá – a hosszú távú gazdaságos üzemeltetés biztosításához – napelemes rendszer telepítése is teljesült. Az önkormányzat saját forrásból a konyhához közvetlenül kapcsolódó étterem és vizesblokk teljes körű felújítását is megvalósította.

A beruházás nemcsak a vésztői gyerekek és pedagógusok étkezési körülményeit javítja, hanem különböző rendezvények és családi események helyszínéül is szolgálhat, ezzel emelve a településen elérhető szolgáltatások minőségét.

A Monostor Étterem eredményes működtetését hat fő piaci alapon történő foglalkoztatásával a 100%-os önkormányzati tulajdonú Monostor Étterem Nonprofit Kft. látja el.

A beruházást 2022. június 23-án adták át, a rendezvényen köszöntőt mondott Kovács Mária a Belügyminisztérium Stratégiai és Forráskoordinációs Osztályának vezetője, dr. Kovács József országgyűlési képviselő, valamint Karakas Anikó, Vésztő polgármestere.

Menü

Navigáció