Második alkalommal rendeztek közfoglalkoztatási kiállítást a Pest megyei Nagykátán. A 2019. szeptember 7-8-ai rendezvényen 15 megyei közfoglalkoztató tevékenységét lehetett megismerni, valamint vendégkiállítóként csatlakoztak Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megyék egyes közfoglalkoztatói is. A kétnapos kiállításon részt vett dr. Dukai Miklós, a Belügyminisztérium önkormányzati helyettes államtitkára is.
Pest megyében 916 millió Ft támogatási összegből 594 fő közfoglalkoztatott dolgozik. A megye egyes járásaiban korlátozott a munkalehetőség, a távolabbi munkahelyek pedig az utazási nehézségek miatt nem jelentenek alternatívát.
– Hangsúlyoznom szükséges, hogy a Kormány a közfoglalkoztatást csupán átmeneti megoldásként kezeli. Ezzel párhuzamosan igyekszik támogatni az új munkahelyek létrejöttét az elsődleges munkaerőpiacon – mondta köszöntőjében dr. Dukai Miklós helyettes államtitkár. – A 2010. óta sikeresen működő közfoglalkoztatás rendszerét a munkaerőpiac változó igényei függvényében folyamatosan alakítottuk, finomhangoltuk – folytatta. Beszédében elmondta, hogy az elmúlt évek adatait vizsgálva látható, hogy a közfoglalkoztatottak létszáma jelentősen felfutott a 2011. évi átlagos 75,8 ezer főről a 2016. évi 223,5 ezer főre. 2018-ban 136 775 főt tett ki a közfoglalkoztatottak átlagos létszáma, amely 2019 első hat hónapjában 109,0 ezer főre mérséklődött. Az ország gazdasági helyzetének javulásával párhuzamosan a hazai foglalkoztatási helyzet is javulásnak indult. A legfrissebb adatok szerint a magyar foglalkoztatási ráta a 20-64 évesek körében 2019. május-július közötti időszakban 75,3%-ra emelkedett, amely elérte az Európa 2020 stratégiában meghatározott és vállalt foglalkoztatási célértéket.
Pest megyében a helybeni lehetőségek és adottságok kihasználásával elsődlegesen mezőgazdasági termelés, állattenyésztés, valamint a mezőgazdasági termékek feldolgozása valósul meg. A megyében 16 településen, 196 fő havi átlagos létszámmal valósítanak meg mezőgazdasági programot. A helyi sajátosságokra épülő programlábban a települések fejlődésének elősegítése volt a fő cél, és ennek keretében önkormányzati tulajdonú épületeket újítottak fel, valamint utcabútorok gyártása és beépítése, közösségi terek kialakítása valósult meg. Számos ipari terméket – betonelemek, térkövek, asztalosipari elemek, szőttesek, munkaruházat – állítottak elő a programelem megvalósításában dolgozó közfoglalkoztatottak.
A közfoglalkoztatottak ízletes ételekkel várták a látogatókat. Termékeik sokszínűsége lenyűgözött minden érdeklődőt: Tápiószőlős közfoglalkoztatásban előállított húsáruja, Újszilvás és Jászkarajenő pirospaprikája, Ipolydamásd szárított gombája, vagy Jászszentandrás homoktövisből készült termékei mind-mind bizonyították a közfoglalkoztatás értékteremtő mivoltát. A Tápiófeszt Hagyományőrző és Gasztronómiai-Kulturális Fesztivállal egybekötött rendezvényen több mint 20 fellépő szórakoztatta a résztvevőket.
A rendezvényről készült fényképek megtekinthetőek a Galériában.