Húsfeldolgozó üzem létesült Mozsgó településen

Publikálva: 2024. május 17.

A Belügyminisztérium támogatásával a Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programjában Mozsgó Község Önkormányzata közel 210 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült húsfeldolgozó üzem létesítésére.

A Baranya vármegyei település a fejlesztés során a közfoglalkoztatás keretében megvalósított, 2015. évtől eredményesen működtetett vágópont közvetlen szomszédságában egy 155 m2 alapterületű húsfeldolgozó üzemet hozott létre, valamint a működtetéshez szükséges gépeket és eszközöket szerezte be.

Az éves szinten maximálisan 4800 sertés feldolgozására képes üzem alkalmas a megnövekedett piaci igények kiszolgálására, a község önellátásának, valamint a térségben élők ellátásának biztosítására.

Az önkormányzat célja komplett termelői lánc kialakítása az állattartástól az értékesítésig, a helyi sajátosságokra és ízekre alapozva, egy a térséget hűen bemutató termékskála megteremtésével. Az ízfokozó- és adalékanyagmentes hagyományos húskészítmények, valamint tőkehús értékesítése elsősorban a helyi húsbolton és a környékbeli élelmiszerboltokon keresztül történik.

A beruházás hatékony működtetését az önkormányzat 3 fő munkavállaló foglalkoztatásával biztosítja.

A húsüzemet ünnepélyes keretek között 2024. május 15-én adták át. A rendezvényen Kovács Zsolt Vilmos polgármester köszöntőjét követően Réthy Pál közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár, dr. Horváth Zoltán, a Baranya Vármegyei Kormányhivatal főispánja, valamint Nagy Csaba országgyűlési képviselő mondott beszédet.

Menü

Navigáció