Helyi termék a helyi lakosságnak – Sikeres Rövid Ellátási Lánc Berekböszörményen

Publikálva: 2024. június 5.

A Berekböszörményi Prémium Kiskereskedelem Start Szociális Szövetkezet 2014 júliusától működik a román határ melletti községben. A szociális szövetkezet létrehozásában meghatározó szerepet játszott a helyi önkormányzat, mint a szociális szövetkezet egyik tagja, aki a helyi foglalkoztatási lehetőségek bővítését tűzte ki célul.

A mezőgazdasági településen a közfoglalkoztatási programok mellett a szövetkezet kínál további munkalehetőséget a helyieknek. A település központjában található a szövetkezet által működtetett vegyesbolt, ahol a lokálisan megtermelt zöldségek, valamint a helyi vágóponton feldolgozott sertések és szárnyasok értékesítésre kerülnek. A nyolc főt foglalkoztató „ABC” lehetőséget ad a környező települések közfoglalkoztatásból származó termékeinek az értékesítésére is. A kereskedelmi tevékenység mellett a szövetkezet aktívan részt vesz a település életében, beszállítja a feldolgozott húsárut a település önkormányzati konyhájára, továbbá a községben élő embereknek nyújtott húsvéti és karácsonyi csomagok élelmiszertermékeit is biztosítja.

 A foglalkoztatási területen túl a szociális szövetkezet másik fő értéke a Rövid Ellátási Lánc (REL) helyi megvalósítása, amely a fenntarthatóság jó példája is egyben. Berekböszörmény Község Önkormányzata a közfoglalkoztatási mezőgazdasági program keretén belül, helyben végzett munka eredményeként könyvelheti el az élelmiszerek jobb minőségét, a kedvező árakat, melynek köszönhetően egyre több rendelés és sok vásárló érkezik a szomszédos településekről.

Menü

Navigáció