„Helyi értékek Startja” - Közfoglalkoztatási kiállítás Tiszagyulaházán

Publikálva: 2018. július 31.

Tiszagyulaháza Község Önkormányzata és a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal immár negyedik alkalommal rendezett közfoglalkoztatási kiállítást Hajdú-Bihar megyében. A 2018. július 28-ai rendezvényen a megye önkormányzatain kívül Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből is érkeztek kiállítók, akik látványos keretek között mutathatták be közfoglalkoztatási programjaik értékteremtő eredményeit. Dr. Tiba István országgyűlési képviselő köszöntőjét követően a rendezvényt dr. Hoffmann Imre, a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási és Vízügyi Helyettes Államtitkárságának helyettes államtitkára nyitotta meg. A kiállításon 41 önkormányzat, 3 szociális szövetkezet és egy önkormányzati nonprofit kft. mutatta be termékeit.

Dr. Hoffmann Imre megnyitó beszédében elmondta, hogy „a széles merítésű tömeges közfoglalkoztatás egy területileg koncentrált kormányzati eszköz. Egy olyan beavatkozás, amely mind a munkahelyteremtésben, mind pedig a kínálat alakításában eredményeket ért el. A közfoglalkoztatással kapcsolatos kutatásokból tudjuk, hogy a programok szociális szempontú célzása megfelelő. A közfoglalkoztatás területpolitikai célokat is követ, értékteremtő munkalehetőséget biztosít a leghátrányosabb helyzetű járásokban. A közfoglalkoztatás eredményeket tudott felmutatni az inaktívak aktivizálásában és a munkaszocializációs hiányosságok felszámolásában is.”

Dr. Hoffmann Imre

A kiállítás jól reprezentálta, hogy a közfoglalkoztatási programokban számtalan tevékenység valósul meg. Az önkormányzatok igyekeznek településük adottságaihoz illeszkedő közfoglalkoztatási programot indítani, illetve olyan értékteremtő tevékenységet megvalósítani, amelyekben a közfoglalkoztatottak hasznos munkát végeznek, ezzel is hozzájárulva településük fejlődéséhez. A közfoglalkoztatók látványos standjaikon mutatták be mindazokat a termékeket, amelyeket a közfoglalkoztatás során állítanak elő. A kiállításon megjelent önkormányzatok és szociális szövetkezetek megteremtették a lehetőségét annak, hogy az általuk készített feldolgozott termékeket a kiállításra kilátogató emberek megkóstolhassák, azokból vásárolhassanak. A helyi sajátosságokra épülő közfoglalkoztatási programokban készített termékeket szintén több önkormányzat árusította, ezzel is népszerűsítve a közfoglalkoztatási program eredményeit. A kiérkezők megismerkedhettek a fafaragással, a csipkekészítéssel és a kerámiázással is. 

A 110 éves Tiszagyulaházán az érdeklődők a templomban megtekintethették a Szent Koronát is. A rendezvényen Tiszagyulaháza és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gyulaháza testvértelepülési együttműködési megállapodást is kötött. Az eseményen magyar chili szósz rekordot állított fel az önkormányzat, több mint 100 liter szósz főzésével, amelyet 1100 üvegbe palackoztak és osztottak szét a résztvevők között. A rendezvényt színesítette a kiállító települések főzőversenye, amelyre 12 település készített ételeket. A főzőversenyen 3. helyezett Görbeháza, 2. helyezett Hajdúböszörmény, 1. helyezett pedig Hortobágy lett, a zsűri különdíját pedig Tiszagyulaháza érdemelte ki. A színpadon a kiállításon bemutatkozó települések kulturális csoportjai adtak színvonalas műsort.

Menü

Navigáció