Idén Hajdúsámson adott otthont a Hajdú-Bihar megyei közfoglalkoztatási kiállításnak. A 2019. szeptember 7-ei rendezvényen 35 megyei, valamint egy – Jász-Nagykun-Szolnok megyei – vendégkiállító vett részt. A rendezvényen részt vett Tasó László országgyűlési képviselő, és dr. Hoffmann Imre, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára is.
– Önök is tapasztalhatják saját településükön, hogy a közfoglalkoztatási programoknak köszönhetően, a munkaszocializáció révén egyre több ember talált magának az elsődleges munkaerőpiacon munkahelyet – mondta nyitóbeszédében dr. Hoffmann Imre. – Mindemellett – folytatta – a mezőgazdasági programokban megtermelt javak magasabb feldolgozottságú termékek formájában jelentek meg a közétkeztetésben, a helyi piacokon és a kereskedelemben is, amely infrastrukturális fejlesztések nélkül nem valósulhatott volna meg. A közfoglalkoztatási programoknak köszönhetően vágópontok, hús-, tejfeldolgozó és tartósító üzemek, zöldség-gyümölcs, méz- és egyéb ipari termékeket feldolgozó és előállító kapacitások jöttek létre. Ezek a „miniüzemek” napjainkban is működnek, melyek egy része a lakosságnak is szolgáltatásokat biztosít.
Hajdú-Bihar megyében 2019 első félévében 8435,4 millió Ft támogatási összegből 5780 fő közfoglalkoztatása valósult meg. A közfoglalkoztatás keretében asztalosipari és száraztésztagyártó üzem is működik, de többen szabadföldi zöldségtermesztéssel, valamint állattartással foglalkoznak. Ez utóbbihoz kapcsolódik egy állattartó telep is, ahol elsősorban őshonos állatok nevelése folyik. Hajdúsámsonon a Hortobágyhoz kötődő állatokat – egyebek mellett magyar szürke szarvasmarhát, rackajuhot, mangalicát, nóniusz lovat, kecskét, szamarat, gyöngytyúkot és fácánt – tartanak. A fácántelep 2018-ban indult 3000 db madár megvásárlásával, amelyet 2019-ben 2000 db szárnyas beszerzése követett. A telep kialakítása során fontos szempont volt, hogy a hasznosítás mellett oktatási intézmények is látogathassák azt. Szabadföldi termesztésben mind az uborka, mind a málna termelése évről évre meghaladja az előző évi mennyiséget, a 2017-ben megkezdett cseresznyepaprika termesztés is sikeres vállalkozásnak bizonyult. A fóliában nevelt palánták révén megtermelt egyéb termények (paradicsom, paprika) egy részét Hajdúsámson oktatási intézményeiben használják fel.
A mezőgazdasági termékek mellett a kiállításon megtekinthetőek voltak a közfoglalkoztatásban készített textil- és dísztárgyak, padok, virágtartók, száraztészták, sütemények, gyékényáruk, vályogtéglák, kovácsoltvas tárgyak stb. Számos település saját névvel ellátott termékekkel lépett piacra. Lehetőség volt a megtermelt zöldségfélék, gyümölcsök és az ezekből készült termékek (pl. lekvár, savanyúság, szörp, gyümölcslé, fűszerőrlemények) kóstolására és megvásárlására is.
A rendezvényről készült fényképek megtekinthetőek a Galériában.