Garancia a jó minőségre

Publikálva: 2018. október 9.

Az egészségtudatos életmód és étrend divatossá válásával jelentősen megnőtt a kereslet az édesburgonya iránt. A hazai édesburgonyát először az országban élő amerikaiak fogyasztották, majd a kisgyermekes szülők és a vegánok körében is egyre népszerűbb lett. Később a testépítők és a tudatos táplálkozók kedvencévé vált. A batáta előnye, hogy mindenki eheti, még azok is, akik érzékenyek bármely alapanyagra, így a közétkeztetésben is egyre jobban kedvelik. Ásotthalmon már több mint 20 éve foglalkoznak a termesztésével. Ezt a nagyon egészséges növényt — az őstermelők mellett – a helyi közfoglalkoztatási program keretében is termesztik.

A térségben mindig gondot okozott, hogy a homokot hogyan hasznosítsák. Mivel ez a növény kifejezetten a homokos talajt kedveli, arra gondoltak, hogy elkezdik termeszteni és majd jó áron értékesítik, ezért létrehozták a településen a Batáta Baráti kört. A tagok megosztották egymás között a tapasztalataikat, és palántákat adtak a helyieknek, hogy minél többen kipróbálhassák. 

A közel 25 család mellett négy éve a helyi önkormányzat is belekezdett az édesburgonya termesztésébe. A növény meghonosítójának családjától kaptak szaporítóanyagot, palántát, így kezdték el a közfoglalkoztatottak a batáta termesztését, először kisebb területen, most már több mint két hektáron. Anno a burgonya és a cékla mellett vetették, ma már a mezőgazdasági programban ez a vezető ágazat. A település határán csarnokot építenek, hogy tovább tudják a növényeket raktározni, így reményeik szerint nyereségesebben tudják majd értékesíteni. A későbbiekben az önkormányzat szeretne a batáta feldolgozásával is foglalkozni, hogy még több embernek tudjanak ezzel munkát adni. 

A termelőknek hosszú távú célja egy olyan fajta nemesítése, amelyet nagyobb mennyiségben is tudnak termelni, és eladható lesz a külföldi piacon is. Van már saját fajtájuk, az „ásotthalmi 12-est" ők nemesítették. A sárga húsú növény azért különleges, mert jobb a hozama, egy-egy bokor alatt 6-7 darab, 60–70 dkg-os gumó tud megnőni. Jól meg fogja a talajt és szaporítani is kiválóan lehet. 

(Forrás: delmagyar.hu)

Menü

Navigáció