A Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programjában Bodrogkeresztúr Község Önkormányzata megközelítőleg 250 millió forint összegű támogatásban részesült. A program elsődleges célja a helyi sajátosságok és a térségi lehetőségek figyelembe vételével négy évszakos vízi tábor kialakítása a Bodrog partján.
A fejlesztéssel megépült egy nagyobb közösségi teret, tálalókonyhát, étkezőt, és mosdót magában foglaló épület, valamint 10 db hőszigetelt, teljes komfortfokozatú, saját vizesblokkal és internettel rendelkező faház. A létrejött beruházás szabadtéri és fedett helyen sportolási lehetőséget teremt gyermekcsoportok, sportolók, vízi- és ökoturisták, illetve természetkedvelő családok részére.
A fejlesztés eredményes működtetését az önkormányzati tulajdonú Bodrogkeresztúri Nonprofit Kft. látja el 2 fő foglalkoztatásával.
A beruházást ünnepélyes keretek között 2023. augusztus 31-én adták át. A rendezvényen Rozgonyi István polgármester köszöntőjét követően dr. Koncz Zsófia az Energiaügyi Minisztérium miniszterhelyettese, egyben a térség országgyűlési képviselője, Réthy Pál, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára, valamint dr. Szabó Tünde az Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztosa mondott beszédet.