A FESZOFE Nonprofit Kft. a ferencvárosi önkormányzattal együttműködve egy talajkondicionáló, valamint termőtalaj-fertőtlenítő berendezést adott át 2017. december 13-án. Az eszköz ünnepélyes átadása a „Ferencváros Földje” elnevezésű Hajléktalan Országos Közfoglalkoztatási Mintaprogramnak köszönhetően valósulhatott meg. Az eseményen részt vett dr. Hoffmann Imre, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára.
Köszöntőjében a helyettes államtitkár kiemelte: nagyon értékes az a munka, amelyet a FESZOFE évek óta végez. Mint mondta: komoly értéket jelent, hogy a fedél nélkülieket értékteremtő és társadalmilag is elismert tevékenységekbe sikerült bevonni. Napjainkban az országban több helyen működik sikeres hajléktalan közfoglalkoztatási program, melyek „szellemi atyja „ éppen ez a szervezet volt – tette hozzá Dr. Hoffmann Imre.
A FESZOFE Nonprofit Kft. fő feladata és küldetése a tartósan munkanélküliek és a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása. A 2012-ben először öt fővel induló hajléktalan programjuk az év végére kétszázötven főre növekedett, ami által a Kft. az ország legnagyobb hajléktalanokat foglalkoztató cége lett. A cég eddig mintegy 1500 fő hajléktalan foglalkoztatását biztosította.
Az Országos Hajléktalan Start munka mintaprogram keretében már korábban lehetőségük nyílt a komposztálló korszerűsítésére, fejlesztésére. A Kft. végzi a Ferencvárosi Önkormányzat tulajdonában és kezelésében lévő parkok, növényszigetek, közterületek kezelését, takarítását. Ezen tevékenységük során sok újrahasznosítható zöldhulladék, kertészeti melléktermék (falevél, kisebb gallyak) keletkezik.
Ez adta az ötletet, hogy kereskedelmi forgalomba hozzanak egy olyan talajkondicionáló készítményt, amely kertészeti melléktermékekből illetve virágföldből áll. A készítmény kereskedelmi forgalomba hozásához elengedhetetlen egy fertőtlenítő berendezés is, amely – a hatályos előírásoknak megfelelően - eltávolítja a káros baktériumokat és gombákat. A késztermék csomagolását, tárolását egy már korábban, szintén közfoglalkoztatásban felépített csarnok átalakításával oldják meg.