A folyamatosan fejlődő Trizsi Ízek Start Szociális Szövetkezet

Publikálva: 2024. április 26.

A Trizsi Ízek Start Szociális Szövetkezet 2015 őszén alakult azzal a céllal, hogy a közfoglalkoztatásban sikeresen tevékenykedő asszonyoknak hosszú távú és biztos megélhetést nyújtó munkahelyet teremtsen, ahol szabályozott kereteken belül, üzemi körülmények között végezhetik a gyümölcsfeldolgozás folyamatait, amelyet korábban közfoglalkoztatási keretek között folytattak.

Gyümölcsfeldolgozó üzemükben Trizsi Ízek márkanév alatt kezdetben gyümölcsleveket, lekvárokat, szörpöket, dzsemet gyártottak. Az alapanyagokat helyből, továbbá a térségbeli közfoglalkoztató önkormányzatoktól és termelőktől szerzik be.

Az elmúlt években a fenntarthatósági követelményeknek és a fogyasztói elvárásoknak megfelelve alakították ki a termékportfóliójukat és új termékeket is fejlesztettek, így kézműves termékeikkel egyre szélesebb és egyre igényesebb vásárlói réteget tudnak kiszolgálni. E mellett vegyes boltot, bisztrót, és egy mozgóboltot üzemeltetnek, melyekben a saját termékeiket is értékesítik. Ezen kívül rendezvényeket szerveznek, bonyolítanak le, csoportokat fogadnak, akiknek termékbemutatót, kóstolókat tartanak. A térségbeli fesztiválok aktív résztvevőiként 2024-ben is több helyen találkozhatnak velük az érdeklődők.

Minőségi termékeik Magyar Termék tanúsító védjeggyel rendelkeznek, továbbá egy termékük egy éven át viselhette a Food Awards 2022 védjegyet. A vásárló számára a védjegy egy bizonyíték arra, hogy a terméket magyar, hazai alapanyagokból készítették, és minősítették, ez garantálja az árucikk megbízhatóságát, jó minőségét. 2024-től a szociális szövetkezet termékei agrár- és élelmiszergazdasági szakterületi kategóriában megtalálhatók a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Értéktárban. 

Folyamatosan új termékek fejlesztésén dolgoznak, így került a portfóliójukba a birsalmasajtból készült, kézműves ínyencség, a golyóBirs desszert.  A bonbon ötvözi a tradíciót és a jelenkor igényeit. A másik fejlesztésük a Vad-Ász termékcsalád, mely a vadgyümölcsökből készített lekvárokat és szörpöket kínálja egyedileg, illetve 3 db-os díszcsomagolásban. 

A piacon ténylegesen és online is megtalálják őket az érdeklődők. Webshopon (www.trizsi.hu) könnyedén lehet rendelést leadni, míg a Facebook oldalukon (https://www.facebook.com/trizsiizek) naprakész információt találnak a szövetkezetről. Továbbá rendszeresen jelennek meg térségi napilapokban, televízióban is. 

A szövetkezeti tagok lendületes munkamoráljának és pozitív hozzáállásának köszönhetően sikerült kilépniük a helyi piacokról, így termékeik a Supp.li digitális termékelosztó start-up segítségével már az egyik legnagyobb online szupermarket, a Kifli.hu felületén is megvásárolhatók, továbbá elérhetőek a budaörsi Auchan-ban és a Wolt applikációban is.

Kereskedelmi partnereik a környező nagyvárosok üzletei, térségi éttermek és szállodák, valamint együttműködnek más szociális szövetkezetekkel, a térségi LEADER szervezettel, településszövetséggel, és iskolákkal is. 

Trizs település szeretettel várja az érdeklődőket az Aggteleki Nemzeti Park szomszédságában.

Menü

Navigáció