A Kormány általános célja a teljes foglalkoztatás megvalósítása. Ennek érdekében a jelenleg a közfoglalkoztatásba is nehezen bevonható személyek foglalkoztatását és foglalkoztathatóságát kívánja fejleszteni oly módon, hogy számukra a foglalkoztatás mellett munkaerő-piaci, szociális és egészségügyi szolgáltatásokat nyújt. Ezen szolgáltatások nagy mértékben elősegítik ezen személyek munkavégző képességének fejlesztését, a munkára történő szocializációjukat.

A foglalkoztatásba mentális, szociális vagy egészségügyi okokból be nem vonható álláskeresők számára tervezett speciális közfoglalkoztatási pilot program 2016. július 1-jén kerül elindításra 5 hónapos időtartamra 4 megyében (Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Baranya, Zala), mindösszesen 300 fővel. A program a jelenleg működő önkormányzati nonprofit gazdasági társaságoknál (pl. településüzemeltetési feladatokat ellátó szervezetek), vagy települési önkormányzatoknál kerül megvalósításra. A programban résztvevő települések kiválasztására a BM, az érintett járási és kormányhivatalok, valamint a települési önkormányzatok közös szakmai egyeztetését követően került sor.

A megvalósítási helyszínek, az ún. közfoglalkoztatási pontok önkormányzatoknál történő létrehozásával a településen és a környező településeken lévő halmozottan hátrányos helyzetű személyek foglalkoztatása biztosíthatóvá válik. Ezzel nő az adott településen a foglalkoztatottak létszáma, helybéli munkalehetőséget teremt az üzem irányítását, szervezését végző lakosok számára, erősíti a település lakosságmegtartó képességét, javítja a nehezen elhelyezhető személyek mentális, szociális helyzetét. A beazonosított problémák alapján a munkavégzésre képes személyek a közfoglalkoztatási ponton végezhetnek az állapotuknak megfelelő egyszerű, rövid időn belül elsajátítható, betanított munkafeladatokat.  

Annak érdekében, hogy a célcsoportban lévő személyek problémáit beazonosíthassuk, állapotfelmérésre kerül sor (beazonosítást), amely alapján a megfelelő szakemberhez irányíthatják őket a diagnózis pontos felállítása érdekében. A beazonosított problémák (egészségügyi, mentális, szociális, stb.) alapján kerül sor az egyénre szabott szolgáltatások nyújtására. 

Az egyénre szabott szolgáltatások (munkaerő-piaci, szociális és egészségügyi), a munkaerő-piaci képzések és az egyidejű foglalkoztatás egy programban megvalósuló, komplex fejlesztő csomagja biztosíthatja ezen személyek problémáinak hatékony kezelését, felzárkózásuk elősegítését.  

A speciális közfoglalkoztatási program időtartama alatt a résztvevő közfoglalkoztatottak új típusú, speciális közfoglalkoztatási bérben részesülnek, mely napi 6 órás munkaidőben történő foglalkoztatásra nyújtható.  

A közfoglalkoztatási bér és a közfoglalkoztatási garantált bér megállapításáról szóló 170/2011. (VIII. 24.) Korm. rendelet módosítása alapján a speciális közfoglalkoztatási bér a következő:

2/C. § (1) A közfoglalkoztatási pontok által indított speciális közfoglalkoztatási programban 6 órában foglalkoztatott közfoglalkoztatott részére megállapított speciális közfoglalkoztatási bér: 

a) havibér alkalmazása esetén 41 556 forint, 

b) hetibér alkalmazása esetén 10 389 forint, 

c) napibér alkalmazása esetén 2077 forint. 

(2) A legalább középfokú iskolai végzettséget és szakképesítést igénylő munkakör betöltése esetén a közfoglalkoztatási pontok által indított speciális közfoglalkoztatási programban 6 órában foglalkoztatott közfoglalkoztatottat megillető speciális garantált közfoglalkoztatási bér: 

a) havibér alkalmazása esetén 53 277 forint, 

b) hetibér alkalmazása esetén 13 319 forint, 

c) napibér alkalmazása esetén 2663 forint.”

A speciális közfoglalkoztatási program az eddigi programoktól eltérő költségekhez is biztosíthat támogatást a közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatásokról szóló 375/2010. (XII. 31.) Korm. rendelet módosítása alapján. Ennek során a bérköltségek, a program megvalósításához szükséges beruházási költségek ideértve

  • a speciális munkahely kialakításához kapcsolódó költségeket,
  • a szervezési költségeket, különösen a munkairányítók bérköltségét,
  • terembérlet,
  • a közfoglalkoztatottak napi egyszeri meleg étkeztetését,
  • a munkaerő-piaci, szociális és egészségügyi szolgáltatások igénybevételéhez kapcsolódó utazási költséget 

100%-os mértékben, míg a szükséges közvetlen költségek és anyagköltségek a bérköltség 20%-a erejéig támogathatók.