A Belügyminisztérium által meghirdetett Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programjában a Baranya megyei Sellyén közfoglalkoztatási program keretében valósult meg a beruházás.

A Déli ASZC Sellyei Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium területén 2017. óta üresen, fűtetlenül és zöldségnevelő technológia nélkül álló 864 négyzetméter alapterületű szerkezetkész üvegházat a Belügyminisztérium által nyújtott 280,6 millió forint vissza nem térítendő támogatás felhasználásával fejezték be.

Az oktatási célú üvegház lehetőséget biztosít a mezőgazdasági technikum tanulóinak arra, hogy modern környezetben mélyíthessék el gyakorlati tudásukat, az ott megtermelt zöldségek értékesítése pedig hozzájárul a középiskola gazdasági tevékenységének fejlődéséhez. 

A programban egy XXI. századi technológiai követelményeknek megfelelő modern, komplett üvegházi technológia és fűtési rendszer kiépítése valósult meg, amely paradicsom, paprika és palánta nevelésére is alkalmas. A programba bevonásra került, szakmai ismeretekkel nem rendelkező közfoglalkoztatottak a paprika és a paradicsom hajtatásban történő termesztését, valamint a dísznövények nevelését sajátíthatták el. A létrehozott beruházás öt fő számára nyújt új, nyílt piaci munkahelyet.

A létesítményt 2022. március 24-én adták át, ahol Bagdán Boglárka, agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár és Réthy Pál, közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár tartott ünnepi beszédet.

Az oktatási célú üvegház ünnepélyes átadó ünnepségén köszöntő beszédet mondott Réthy Pál, a BM közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára