A Belügyminisztérium támogatásával a Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja keretében Jászkarajenő Község Önkormányzata több mint 245 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott lovascentrum kialakítására, a lovas- és lósport helyi és térségi igényeinek biztosítására.
A beruházás ünnepélyes keretek közötti átadására 2021. június 24-én került sor, amelyen részt vett Réthy Pál, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára mellett többek között Földi László országgyűlési képviselő, Palya István Kálmán Jászkarajenő polgármestere, valamint a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság képviselői.
A fejlesztés eredményeként a fogathajtó pálya mellett multifunkciós csarnok és téli lóistálló épült. A létrehozott lovarda 7 hektáros területen 380 m2 kültéri és 1500 m2 fedett oktatópályával, minden igényt kielégítő kiszolgáló helyiségekkel (öltözők, oktatóterem) rendelkezik. A centrum lehetőséget biztosít nyári lovas tábor szervezésére és iskolai lovasoktatásra, lovas versenyek rendezésére, profi és amatőr versenyzők részére versenyek előtti tréningezésre, valamint fogathajtó versenyek rendezésére és lovas túrák szervezésére egyaránt.
Az elkészült beruházást a továbbiakban az önkormányzat tulajdonában lévő Jászkarajenői Szolgáltató Nonprofit Kft. üzemelteti, s a támogatásnak köszönhetően 3 fő munkavállaló foglalkoztatása valósult meg.