Békés megye (2015. szeptember 17.)
A Békés Megyei Kormányhivatal immár harmadik alkalommal rendezte meg közfoglalkoztatási kiállítását. A vendéglátó ismét Békéscsaba volt, ahol az impozáns Szent István téren 3600 négyzetméteren mutatkozhatott be Békés megye 59 településének közfoglalkoztatása. Hogy mennyire megbecsülik a közfoglalkoztatás által létrehozott értékeket, az is mutatja, hogy az eseményen dr. Hoffmann Imre, a BM helyettes államtitkára, Gajda Róbert kormánymegbízott, Szarvas Péter polgármester, dr. Gyuricza Csaba, az MVH elnöke, valamint dr. Nagy Ágnes foglalkoztatási főosztályvezető is köszöntötte az érdeklődőket és természetesen a kiállítókat.