Szob városában az elmúlt két évtizedben kedvezőtlenül alakult a foglalkoztatás, ezért igyekeznek folyamatosan kihasználni a közfoglalkoztatás kínálta lehetőségeket.

A mezőgazdasági programban 2014-ben négy hektár szántóterületet vontak művelés alá. 2015-ben felhagytak a kukorica termesztésével, csak az önkormányzat konyháján hasznosítható zöldségfélékre (hagyma, bab, borsó, paradicsom, paprika, uborka, burgonya) koncentrálnak. 

A közfoglalkoztatás keretében közterületi parkosítást, ligetesítést végeztek, illetve a közintézményeket látogatók részre gépjármű parkolóhelyeket alakítottak ki. 

Szintén közfoglalkoztatottakkal sikerült egy 14 lakásos önkormányzati bérház kerítését 110 folyóméter hosszban újjáépíteni, továbbá négy idegenforgalmi pavilont és árusító asztalt is készítettek. Az önkormányzat kimagasló közfoglalkoztatási tevékenységéért 2014-ben belügyminiszteri elismerésben részesült. Az elismeréssel járó két millió forintot eszközök vásárlására és egy járdaszakasz megépítésére használták fel. 

2015-ben a mezőgazdasági program mellett a város két utcájában járdát újítottak fel, illetve építettek, valamint közösségi teret alakítottak ki a Duna-parton. Az előző évekhez hasonlóan, folytatják a Pest megyei település belvízelvezető rendszerének tisztítását, karbantartását.