A Nógrád megyei településen a közfoglalkoztatás révén számos fejlesztést hajtottak végre, így a mezőgazdasági programjukban komoly gyümölcstermesztést folytatnak, többi programjukban pedig a község életét kedvezően befolyásoló tevékenységeket végeznek.

Az eddig parlagon lévő területeiket részben művelés alá vonták. Az általános iskolában bevezetett napközi rendszerű oktatás miatt az itt tanulók közel 90%-a veszi igénybe a közétkeztetést, ezzel a konyhai kapacitás kihasználtsága és költségei is megnőttek. Az étkeztetésben bevezették a rendszeres gyümölcsfogyasztást, ennek kiszolgálásához a mezőgazdasági program keretében alma, körte és szilvafákat telepítettek. A gyümölcsös mellett már korábban, önerőből elindították a kerti kultúrát, olyan közfoglalkoztatottak bevonásával, akik korábban a közfoglalkoztatás keretében mezőgazdasági képzésen vettek részt. A megművelt terület nagysága 3500 négyzetméter szántóföld és 10 800 négyzetméter gyümölcsös. 

Mátramindszenten az értékteremtő program keretében felújították az orvosi rendelőt, a belvízelvezetés projektben 500 méternyi árkot és 800 méter patakmedret tisztítottak ki. Mind emellett 400 méter új árkot alakítottak ki saját készítésű mederlappal.

Rövidtávú terveik közt szerepel, hogy a zöldségtermesztés területét mintegy 800 négyzetméterrel növeljék. Beindítanának egy biogáz erőművet, amelyhez kapcsolódna egy abszorpciós hűtőház, ezzel megoldott lenne a termékek tárolása.